A gyermekszegénység felszámolása közös ügyünk

Kutatók, szociális szakemberek, önkéntesek, civilek és politikusok beszélnek Magyarországon a gyermekéhezés megszüntetéséről és a hátrányos helyzetű gyerekek sorsának javításáról. Valóban össztársadalmi feladat napjaink egyik égető problémájának megoldása?

A Coffee To Go – az önkéntesség új formája programsorozat keretében meghívott vendégeink decemberben a gyermekszegénység témájáról osztották meg véleményüket. A teljes beszélgetés a cikk végén meghallgatható.

gyermekszegenyseg1

A vendégek: Husz Ildikó, Hajdú Krisztina és Horgas Péter (Fotó: Horváth Márk)

„Ha éhező gyerekekre gondolunk, sokaknak az afrikai gyerekek jutnak eszükbe, akik vékony karral és lábbal, az egyoldalú táplálkozás miatt pókhassal állnak a kamerák előtt. Magyarországon a gyermekéhezés nem így néz ki, hiszen fejlett szociálpolitika mellett történik” – mondta el Husz Ildikó,  az MTA TK Gyerekesély tudományos főmunkatársa.

A médiában eltérő számokkal találkozunk: van ahol százezerre, máshol ötszázezerre becslik a nélkülöző gyerekek számát. De miért vannak ilyen hatalmas a különbségek a cikkekben olvasható adatok közt? Husz Ildikó és kutatótársai célul tűzték ki, hogy módszertanilag korrekten megbecsüljék, hány gyerek éhezik ma Magyarországon. 2014-ben Marozsán Csillával együtt jelentették meg Szociális nyári gyermekétkeztetés – egy rendelet tanulságai című tanulmányukat, amely később civil kezdeményezések és társadalmi programok számára is hivatkozási alap lett.

A tanulmányból kiderült, hogy a gyerekes családok 12%-ában fordul elő, hogy nincs pénz élelemre. 36 és 54 ezer gyerek közé tehető azok száma, akik rendszeresen nem kapnak eleget enni. Emellett több mint 200,000 kríziséhezőről beszélhetünk: ők azok, akik az év bizonyos szakaszában potenciális éhezőnek számítanak. A gyerekek 9%-a a nem kap friss zöldséget, gyümölcsöt, és minden tízedik gyerek nem eszik húst.

„Amikor a családok megkapják a segélyt, akkor két hétig nincs éhezés, de a fennmaradó egy-két hétben már nem marad pénz élelemre” – magyarázta a folyamatokat Husz Ildikó. „Az iskola 180 napja alatt a gyerekek kapnak ellátást, ezért sem beszélhetünk napi szintű éhezésről. De hétvégéken, segély utáni harmadik-negyedik héten, nyári, téli, tavaszi szünetben sokan szisztematikusan nem kapnak enni.”

gyermekszegenyseg2

Iskola Tarnabodon (Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat)

A kutató Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét idézte, aki szerint egy éhező gyerek is soknak számít egy olyan fejlettségi szintű országban, mint Magyarország, ahol komoly szociálpolitikai rendszer működik.

„Mi is ebből indultunk ki. A szó hétköznapi értelmében nem önkéntesség, sokkal inkább állampolgári öntudat vagy lelkiismeret-furdalás indította el a kezdeményezésünket” – folytatta Horgas Péter, díszlet- és jelmeztervező, műsorvezető, a magyarországi gyermekéhezés felszámolására létrejött Nemzeti Minimum ötletgazdája.

gyermekszegenyseg3

Horgas Péter és Tóth Simon Ferenc, moderátor (Fotó: Horváth Márk)

„Amikor civil kezdeményezésként elindultunk 2015 januárjában, azt kértük, hogy a költségvetésben mindig garantáltan legyen annyi összeg, ami szükséges ahhoz, hogy ne éhezzenek a gyerekek” – kezdte az elején Horgas Péter. „Szerettük volna megérteni, hogy mi van a háttérben: szakembereket hívtunk meg, sok mindenkivel beszéltünk.”

A kezdeti csapatot kiegészítő szakértői társasággal fogalmazták meg azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben törvényi keretet kértek a magyarországi gyermekéhezés felszámolásának érdekében. A javaslatot első körben befogadták, de a Parlament Népjóléti Bizottsága november 2-án végül elutasította. A Nemzeti Minimum azonban Husz Ildikó szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekéhezés témáját ne kerülhesse meg a politika. Nagyrészt nekik köszönhető, hogy az iskolai szünetekre is kiterjesztették a gyerekétkeztetést. Szeptember 26-án nagyszabású Minimum-koncertet tartottak a Sportarénában, ahol közel háromszáz művész lépett fel, és tizenkét órán át szólt a zene.

„Nem akarunk belemenni pártpolitikai vagdalkozásba, mert elvonná a figyelmet a témáról” – mondta Horgas Péter. „Ezt az ügyet a dolog jellegéből adódóan egyetlen kormány sem tudja önmaga megoldani. Hiába lesznek törvények, hiába lesz háromszor ennyi pénz, ez a társadalom közös feladata.”

A tennivalókból pedig a Máltai Szeretetszolgálat is kiveszi a részét. A Gyerekesély program keretében konzorciumi partnerként vannak jelen nyolc hátrányos helyzetű kistérségben. Játékokkal megpakolt kisbuszokkal, vagyis mozgó játszóterekkel jutnak el a falvakba. „Megállunk réteken, patakpartokon, iskolaudvarokon, elővesszük a játékainkat, és elkezdünk a gyerekekkel foglalkozni. A gyerekek pedig sosincsenek egyedül, ott vannak a szülők, nagyobb testvérek, pedagógusok. A játék egyben kommunikációs eszköz a helyi emberekkel való kapcsolattartáshoz” – mesélte munkájukról Hajdú Krisztina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély koordinátora.

A játékok közül a gyorsan felállítható ugrálóvár az egyik nagy kedvenc. Előfordult, hogy valakinek öt-hat kör után lezuhant a vércukor szintje, és szinte elájult. A többi anyuka ilyenkor csak legyintett. Elmondták, hogy a kicsik ilyenkor szokták megkapni az első pálinkát. Jön az este, a hideg, délután öt óra tájban elkezdik bebódítani a gyerekeket, hogy ne kérjenek enni, ne fázzanak, és ne sírjanak fel éjszaka. „Az ájulás közelébe kerülő gyerekeknek tehát elvonási tüneteik voltak. Ezek sosem derülnének ki, ha csak kérdőíveznénk, és nem lennénk jelen” – mondta el Hajdú Krisztina a helyszínen tapasztaltakról.

gyermekszegenyseg4

Élet az ugrálóváron innen és túl

Más veszélyes szokásokra is fény derülhet a személyes találkozások alkalmával. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai egy család otthonában voltak látogatóban, amikor felsírt a csecsemő, az anyuka pedig rutinból fogott egy kétes állapotú vászonrongyot, megmártotta forró vízben és egy kis cukorban, és az újszülött szájába tette. „Így derült ki, hogy a mélyszegénységben élő, 500 fős szegregált roma telepen a többségében fiatal anyukák körében egyszer csak az lett a divat, hogy nem szoptatnak” – mutatott rá Hajdú Krisztina egy újabb problémára. „A segélyből kapott babatápszert nemcsak az újszülöttek eszik, hanem a kétéves és az ötéves gyerekek is, ha hónap vége van. A tápszerek ezért hamarabb fogytak el, ennek köszönhetően pedig a pár hetes vagy hónapos babák egy része a hónap utolsó tíz napjában nem jutott megfelelően táplálékhoz. Máris ott vagyunk a gyermekéhezés egyik vonulatában. Ezekre a tapasztalatokra építve elkezdtünk szervezni egy kampányt, hogy miért fontos a szoptatás.”

A Szeretetszolgálat a telepeken és a hátrányos helyzetű falvakban a korai gyerekévek védelmében Biztos Kezdet Házakat épített, ahol a kicsik megtanulhatnak tárgyakat használni, köszönni, WC-t használni, evőeszközzel enni. A szocializáció alapvető elemeit elsajátítva a nyomortelepre született gyerekek sem lógnak ki annyira az óvodában. Ráadásul, ha bármiféle mentális vagy testi probléma áll fenn, a korai években lehet leghatékonyabban segíteni.

gyermekszegenyseg5

Étkezés a tarnabodi óvodában (Fotó: Szakszon Réka)

A rendszer teljessé tétele érdekében a kamaszokat megcélzó tanodák is létrejöttek. „Beszélgetünk a fiatalokkal, hangsúlyozzuk, hogy más lehetőségek is vannak számukra a korai gyerekvállaláson túl, tanulási lehetőségeket mutatunk nekik, kinyitjuk a világot. Amikor ebbe a korosztályba tartozók végül terhesek lesznek, akkor már jó eséllyel fognak visszanyúlni ehhez a bizalmi kapcsolathoz, ha problémájuk van. A kisgyerekük pedig bekerül a Biztos Kezdet Házba. Vagyis egy generáció alatt tudunk valamit fordítani, esélyt egyenlősíteni, lehetőségeket növelni” – mondta el a hosszú távú eredményekről a programkoordinátor.

Hajdú Krisztina fontosnak tartja, hogy kollégáival olyan központi emberekkel építsenek ki kapcsolatokat a telepeken, akiknek a gondolkodása és véleményalkotása példaadó a többiek számára. „Ha megtaláljuk azt a pár kulcsfigurát, akik kommunikálnak velünk, megértik, hogy miről beszélünk, onnantól kezdve el tud indulni egy folyamat. Igyekszünk a saját közösségükre építve megoldásokat keresni, és egy idő után a cél, hogy egyre inkább a háttérbe vonulhassunk.”

A közösségépítés sikerét bizonyítja, hogy idén egyre több helyen már a falvak lakói szervezték meg a Mikulás ünnepségeket. „Amikor már harmadszorra, negyedszerre vagyunk egy helyszínen, akkor sokszor az általuk ismert közösségből jönnek segítők. Kis dolgokat sokan felajánlanak: tartják a szemetest, amikor vizet osztunk, besegítenek a játékokban. Ha a fiatal felnőttek középiskola után visszamennek a faluba, akkor előfordul, hogy csatlakoznak hozzánk, kis közösségeket szerveznek, és együtt játszanak.”

A Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora ezeket a tevékenységeket az önkéntesség egy formájának tartja, Husz Ildikó azonban más oldalról közelíti meg a témát. „Kiből lehet jó önkéntes?” – tette fel a Coffee To Go beszélgetéssorozat alcíméhez is kapcsolódó kérdést a kutató. „A szegényebb közegekben általában kevés önkéntes van. Budapesten és más nagyvárosokban az emberek tanulás vagy munka mellett önkénteskednek, ami teljesen más helyzet, mint amikor valaki munkanélküli, nem tudja eltartani a családját, és az foglalja el az agykapacitása nagy részét, hogy hogyan teremtse meg a pénzt. Nekik nehéz azt mondani, hogy önkéntesen is feladatokat lássanak el.”

Fotó: Horváth Márk

A gyermekszegénység nemcsak azt jelenti, hogy nincs ennivaló. A gyerekek rettentően ingerszegény környezetben élnek, ami akár a mozgásfejlődésben is akadályozhatja őket. „Nem tudják letenni  a kicsiket a jéghideg, sáros, döngölt földre: innentől kezdve a négykézlábazás, a kúszás-mászás fázisa kimarad. Ezek a hiányzó szakaszok nagyon nehezen pótolhatók, és gyakran tanulási nehézségekhez, iskolai lemaradáshoz is vezethetnek a későbbiekben” – sorolta a később mutatkozó hiányosságokat Hajdú Krisztina.

„A gyermekéhezés egy olyan probléma, ami nem hever az utcán. Aki nem járt nyomortelepen, nem látott még éhező gyereket, nem szembesül ezzel” – tette hozzá a Nemzeti Minimum ötletgazdája, akit Terézapunak is szoktak hívni. „Több mint fél éven át látogattunk el hátrányos helyzetű településekre. Én akkor sírtam el magam először, amikor megsimogattam egy kisgyereket, és éreztem a kiálló bordáját. Ez az emlék nem engedi el az embert.”

Szakszon Réka

A teljes beszélgetés pedig itt hallgatható vissza: