Az elfogadásnak nincsenek feltételei

Hogyan működik egy óvoda, ahová csupa halmozottan hátrányos helyzetű gyerek jár? Mit tehet az óvónő, akire a roma szülők olykor ordítva nyitják rá az ajtót, és milyen eszközei maradnak, ha azzal szembesül, hogy a családok eltüzelik a hazaküldött füzeteket, és az ajándékba kapott ruhákat? Lehet ilyen körülmények között eredményes pedagógiai munkát végezni? A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi óvodájának példája egyértelműen azt mutatja, hogy igen. A részletekről Radocsai Katalin óvodavezetővel beszélgettünk.

Ön szerint miben más egy ilyen óvoda?

radocsai katalin
Radocsai Katalin, óvodavezető

Az elmúlt évtizedekben átalakult a világ, de a cigány emberek javarészt most is a társadalom szegényebb rétegét alkotják. Ebben a faluban a legtöbb család mélyszegénységben él. Éppen ezért ki vannak éhezve a szeretetre, és arra, hogy valaki reményt adjon nekik, és mintát mutasson, hogy ha tanulnak, fejlődnek, akkor ki lehet törni ebből. Ha megvan a szeretet, a hit és a bizalom a pedagógus iránt, onnantól kezdve varázsütésre megváltozik a viselkedésük. Mint óvodavezető, azt vállaltam, hogy ide bármikor bejöhetnek a felnőttek is, együtt énekelünk, táncolunk, beszélgetünk, hogy érezzék, abszolút nyitott vagyok a kultúrájukra.

Hogy lehet pozitív változásokat elindítani a gyerekek életében?

Mielőtt bármit is változtatni akarnánk rajtuk, nagyon alaposan meg kell ismerni a családokat, az életüket. Fontos a feltétel nélküli elfogadás. Nincs jó vagy rossz gyerek, mindenkinek vannak adottságai, és meg kell keresni, mik a fejleszthető képességei. Ebben az a nehéz, hogy a szülők sem mindig hisznek a saját gyerekükben. Ha a kicsi fogyatékos, sokszor nem is merik behozni az óvodába, mert dadog, és „látszik rajta, hogy valami nincs rendben”. A vak kisfiú vagy a fogyatékkal élő kislány, miután elkezd ide járni, sok dolgot már máshogy csinál, mint otthon, ingerszegény környezetben. A befogadást könnyebbé teszi, hogy a kisgyerekekben nincs előítélet. Az ítélkezést a felnőttek nevelik bele a gyerekekbe. Mindenhonnan hallani, hogy esélyegyenlőséget kell teremteni, a gyerekekben azonban ez nem így működik. Ha a szülő azt mondja, hogy ne játssz a fogyatékossal és a cigánnyal, akkor nem fog, pedig ő magától játszana. A kicsik számára a gyerekek egyenlők, mindegy ki milyen színű, származású, csak jót lehessen együtt játszani. Ez a lényeg.

DSC_0034

Mit tart a legnagyobb eredményüknek?

Mostanra elértük azt, hogy egyetlen óvodáskorú gyerek sincs a faluban, aki ne járna óvodába. Persze kapnak tízórait, ebédet, uzsonnát, de nemcsak ezért jönnek be. Szerencsére sok program zajlik Tarnabodon: kirándulni járunk, sportversenyeket, családi napokat, ünnepségeket, falunapot szervezünk. Az óvodában tartott ünnepségekre az egész család hivatalos: a kistestvérek is eljönnek hozzánk, és pár alkalom után ők is elkezdenek kötődni hozzánk. Meg nem fordul a szülőkben, hogy ezzel bármilyen értelemben is elvennénk a gyereküket tőlük. Ha jó a kapcsolat az anyukával és a nagymamával, akkor az ilyesmi nem okoz gondot.

A szeretet hátterében a szakmaiság is nélkülözhetetlen. Milyen módszer alapján dolgoznak az óvodában?

Ahhoz, hogy valaki reményt tudjon adni, naprakésznek kell lenni. Spontán módon elfogadunk és szeretünk, emögött azonban mindenképp tudatosságra és tervezésre van szükség. Komplett prevenciós program alapján dolgozunk, amelynek lényege a változatosság. Nem úgy áll össze az anyag, hogy ma környezet, holnap matek, holnapután ének-zene, hanem az óvónő arra készül, amire a gyerek éppen fogékony. Ha mozgékonyak, akkor van egy hosszú testnevelés óra, ha tudnak egy helyben ülni, akkor becsempészünk egy kis számolást, színtanulást. A prevenció pedig az iskolai tanulási nehézségek megelőzésére utal, amiben a program sok segítséget nyújt. Legfőbb feladatunk a harmonikus személyiségfejlesztés, az egyéni és differenciált képességek alakítása, a környezettudatos viselkedés, az egészséges életmódra nevelés, az értelmi és erkölcsi nevelés. A programunk kiemelt célja pedig a testi, lelki, szociális érettség kialakítása.

DSC_0021

Miben különbözik a tarnabodi óvoda egy nagyvárosi intézménytől?

A gyerekek bejönnek otthonról, ahol mondjuk nincs szék, asztal és sokszor még rendes folyóvíz sem. Itt pedig megtanulják, hogy az óvodában egész nap nevetni és játszani fognak, de vannak bizonyos szabályok. Ha például el akarjuk kérni a játékot, azt mondjuk: kérem szépen”, és átadjuk a többieknek, ha már kijátszottuk magunk vele. A közösségben használatos kereteket máshol talán könnyebben fogadják a gyerekek, itt nagyobb türelemre van szükség. Egy 8-10 fős családban általában nincs játék. Ha a Máltai Szeretetszolgálat adományt hoz, akkor kapnak egy-két darabot, ami pár nappal később vagy megvan vagy nincs. Előfordul, hogy szétdobálják vagy eltüzelik, hiszen az elsődleges, hogy ne éhezzenek és meleg legyen. Mi nem ítélkezünk: ők így élik az életüket. A családnál szerzett élmények viszont nagyon fontosak idebent. A szerepjátékban különösen nagy jelentőséget kapnak a rokoni kötelékek: nagy szeretettel ápolják a beteg babákat, öltöztetik őket, főznek nekik. Maximálisan beépítik a tudatukba, amit otthon látnak.

Milyen nehézségeket okoz az otthoni környezet a fejlesztés folyamatában?

Előfordul, hogy a szülők megállnak a szobám ajtajában, ha nem értenek valamit, sokan már ordítva jönnek – ilyenkor mindenkit behívok. Amikor már eljutunk odáig, hogy leülünk, megbeszéljük a dolgokat, akkor lehet igazán változást elérni. Olyanra is van példa, hogy füzeteket és feladatokat adunk haza, és kérjük, hogy másnapra hozzák el kitöltve. Sokszor nem kerül vissza hozzánk, mert befűtenek vele, vagy egyszerűen csak nem fontos nekik visszahozni… De már ebben is történt pozitív változás. A legnagyobb problémát a betegségek jelentik. A tetű, a rüh, az élősködők által okozott betegségek sajnos gyakoriak, sok pénzt fordítunk megelőzésre, kezelésre.

DSC_0019

A hit hogy kapcsolódik be az itt lakók életébe?

A családokkal együtt ünnepeljük Szent Mihály, Szent Ferenc, Szent György és Luca napját. Az idén a nagycsoportosok betlehemes műsorral lepték meg családjaikat a falukarácsonyon. Fontos közös program az adventi készülődés, a farsang, a húsvét és a Pünkösd. Érdekes látni, hogy a szülők ugyanúgy reagálnak, mint a gyerekeik: leülnek az asztal köré, nyírnak, vágnak, ragasztanak, gyártják a sütit – és eközben el is felejtik, hogy egy óvodában vannak. Egymással versenyeznek a felnőttek is, hogy kinek a karácsonyi ablakdísze lesz szebb, ki tudja jobban visszaénekelni a tanult vallási éneket. Utána persze cigánydalokat is énekelünk. Amikor idejöttem, nem volt hittanoktatás. Megbeszéltük a szülőkkel, hogy a nagycsoportosokkal ki lehetne próbálni. Egyszer egy héten jött a hittantanár mesélni a Bibliából. Egy-két nap múlva már minden gyerek ott volt, és csüngött a szavain. Ebben az évben már a szülők kérték, hogy a középsősöknek is legyen hittanóra.

Mi ad erőt a nehéz idők átvészelésére, és honnan ered a motiváció?

Szurdokpüspökin születtem. A szüleim is pedagógusok voltak, ezért rengeteg gyerek járt hozzánk korrepetálásra. Abban nőttem fel, hogy ha van egy almám, akkor azt annyi részre vágjuk fel, ahányan körülöttünk állnak. Nagyon örülök, hogy Tarnabodra kerültem, mert a városi emberekben megváltoztak a prioritások. Azok az értékek, amik nekem, mint embernek fontosak, a Máltai Szeretetszolgálatnál ugyanígy kiemelt jelentőséget kapnak. A hivatásom itt teljesedik ki, ebben a légkörben.

Milyen kilátásaik vannak az iskolába kerülő gyerekeknek a jövőre nézve?

A Máltai Szeretetszolgálat óvodájának vezetőjeként én azért vagyok itt, és azért szeretnék maradni, hogy egyre több gyerekkel és szülővel megértessem, hogy van tovább. Persze nagyon nehéz a helyzete a felnőtt generációnak is. Sok munkáltató, amikor az állásinterjún meglátja, hogy a jelentkező cigány, rögtön azt mondja, hogy már nincs meg az állás. A környékbeli falvak lakosságának 80-90%-a cigány, ezért pár éven belül, ha valaki alkalmazottat, boltost, óvodapedagógust, dajkát keres, akkor ez a munkaerő lesz adott. Aki elkezd tanulni, és kiemelkedik, az más ember lesz. Nálunk mindhárom dajka cigány, elvégezték a képzést. Két-három gyerekük van, nem kilenc-tíz. A gyerekeiket taníttatják, középiskolába járnak. A jövőre nézve ez lehet a minta: másképp fognak öltözködni, viselkedni, munkahelyet keresni. De ez rengeteg odafigyelést, segítséget és energiát igényel. Ha az óvodában sikerül elhitetni velük, hogy aki tanul, az továbbmehet, lesz szakmája, akkor ebben hisznek. És ez a hit mindaddig megmarad, amíg olyan helyre nem kerülnek, ahol elveszik tőlük ezt a hitet.

DSC_0016

Kikre számíthat a faluban, akik segítenek megőrizni a gyerekek jövőbe vetett hitét?

Tarnabodon, akik a Mazsola Gyerekházban, az iskolában, az óvodában vagy az üzemben dolgoznak, mind mintának számítanak. Ha lennének még ilyen munkalehetőségek, egyre több ember emelkedhetne ki, akikre fel lehet nézni. A közmunka program is segít abban, hogy napi rendszerességgel dolgozzanak az emberek. Az anyukák és apukák sokszor mondják, hogy persze, könnyű nekem, mert van szép ruhám, fizetésem, ezért másképp gondolkodom. Nekik el szoktam mondani, hogy én is egy tanyán születtem, nem volt se játékom, se szép ruhám. Rajtam múlt, hogy mi lett belőlem. Persze nehéz, mert vannak jobb és rosszabb napjaim, de tudom, hogy ha belépek az óvodába, akkor nem sírhatok a magánéleti gondjaim miatt. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mosolyogni kell, de nem lehet éreztetni a problémákat, ami sokszor nem könnyű feladat.

Forrás: Szakszon Réka / Máltai Hírek

Címkék: , ,