Az önkéntesség formái: tréning Litvániában

Csapatépítés, konszenzuskeresés, bizalompróba, aktív hallgatás, mentorok és önkéntesek szerepei. Az Európai Unió Erasmus+ programsorozatának keretein belül a Máltai Fiatalok tagjai Litvániában jártak.

Az Erasmus+ programsorozat az Európai Unió által kezdeményezett és támogatott projekt, amelynek célja az európai fiatalok non-formális képzése – ebből a célból Európa különböző pontjain pár napos tréningeket, képzéseket, szemináriumokat és konferenciákat szerveznek, ahol a résztvevő országok fiataljai találkozhatnak és tanulhatnak nem csak trénerüktől, hanem egymástól is, hogy az ott megszerzett tudást otthon, szervezeti formában kamatoztathassák.

Az Erasmus+ célja tehát a találkozáson keresztül a tanulás és a tanítás rendszerének fenntartása, a képzés által főként az önkéntes szervezetek támogatása, valamint a kapcsolatépítés és a találkozás lehetőségének megteremtésével az „európai szellem” létrehozása és fenntartása. Átfogó, kiterjedt és komplex projektről van szó tehát, amely leginkább a 30 év alatti fiatalokat célozza meg.

A Máltai Fiatalok delegációja ezen projektnek köszönhetően vett részt a „Beyond Taking and Giving” elnevezésű, szeptember 10. és 19. között, a fővárostól, Vilniustól mintegy 40 km-re fekvő Daugirdiskes-ben tartott tréningen.

A tréning alapcélkitűzése az önkéntesség különböző formáinak bemutatása, az önkéntes élet különböző szerepeinek megvitatása és gyakorlása, valamint az ehhez a munkához elengedhetetlen képességek fejlesztése volt. Az önkéntes lét nem képzelhető el csoporton kívül, valamilyen csoporttal való együttműködés nélkül, így ezt a logikát követve a tréning első két-három napja is a csapatépítés gyakorlatával telt.

A huszonhét – Észtországból, Izlandról, Lettországból, Litvániából, Olaszországból, Romániából, Törökországból és Magyarországról érkező – résztvevő feladata többek között az volt a tréning ezen szakaszában, hogy a tréning által kijelölt feladatokat együtt, csoportként, csoportosan megbeszélve hajtsák végre, ügyelve a demokratikus alapokon működő mikroközösség alapelveire, mint például az egymás feltétel nélküli meghallgatása. Az ilyen csoportos munkát igénylő feladat volt például a mintegy 2 méter magas faág beemelése egy 20 méter átmérőjű kör közepére úgy, hogy az ág nem érhette a talajt, miközben egy üres üveg állt a tetején. Segédeszközül köteleket kaptak a résztvevők. A csapatépítés, csapatdinamika és a csoportos konszenzus létrehozását megcélzó feladatok közül talán ez volt a legkomplexebb és egyben talán a legélvezetesebb is, amelynek megoldása mintegy 2-2,5 órát vett igénybe, amiből a feladatnak a tényleges megvalósítása vette el a legkevesebb időt, annál többet viszont annak megvitatása, hogy hogyan is kéne megoldani a feladatot.

A következő napok az önkéntes munka szerepköreinek tisztázásával, gyakorlásával telt: megosztottuk egymással önkéntes és mentori tapasztalatainkat, valamint olyan kisebb csoportos feladatokat oldottunk meg, amelyek például a mentorhoz szükséges képességek fejlesztését tűzték ki célul. A hangsúly a másikra való odafigyelésre (az úgynevezett „aktív hallgatás” gyakorlásával), a másik szükségleteinek és problémáinak megértésére, valamint a helyes kérdések feltevésére került („erőteljes kérdezés”) – a gyakorlat előtt mindennek persze megtanultuk elméleti alapjait is. A helyes és pontos kérdésfeltevést úgy gyakoroltuk, hogy a kapott általános kérdéseket (pl.: „Hogy érzed, miben kell javulnod?”) kellett átalakítanunk úgy, hogy azok a tényleges akadályokra, problémákra kérdezzenek rá.

A másik helyzetének, problémáinak mentori megértését tűzte ki célul például a szintén kiscsoportos (3-4 fő) gyakorlat, amelyben egy haladási modellt kellett követnünk. Ez a haladási modell megmutatta, hogy milyen úton kell közelíteni egy mentornak a hozzá segítségért fordulóhoz. A tanultak egymásra épültek, hiszen ez ehhez a mentori szerephez elengedhetetlen például a korábban gyakorolt aktív hallgatás, valamint a megfelelő, erőteljes kérdések feltevésének képessége, és nem utolsó sorban maga az empátia, a másik megértésének vágya.

De nem csak a mentor szerepét gyakoroltuk. Az önkéntes munka iránti vágy még önmagában kevés. Meg kell értenünk saját motivációnkat, tisztában kell lenni képességeinkkel, amelyekkel részt tudunk venni, segíthetünk az önkéntes munkában. A kérdés az tulajdonképpen, hogy én mint önkéntes, miben tudok és miben akarok segíteni? Mi az, amivel önkéntesként hozzájárulhatok mások életéhez? Ezek tisztázását és megértését elősegítő teszteket töltöttünk ki, gyakran osztályozva saját motivációnkat és egyes speciális képességeinket.

Ez az önosztályozás segített abban, hogy ki-ki megértse, miben kell, és miben akar fejlődni, melyek azok a képességek, amelyeket fejleszteni kíván esetleg egy másik Erasmus+-os tréningen, vagy otthon, a mindennapi életben. Számos, egymástól eltérő motivációval találkozhattunk a résztvevők között: volt, aki a fiatalokkal való foglalkozással kapcsolatban akart új dolgokat megtanulni, volt, aki angol tudását jött fejleszteni, volt, aki otthoni szervezetéhez keresett új kapcsolatokat. A tréning során mindvégig hangsúlyos maradt az elérni kíván célok pontos meghatározása: mind a tréning programsorozatán belül, mind a mindennapi-szervezeti élet tekintetében. Kilenc nap azonban kevés ahhoz, hogy mindezen problémákra megoldást és válasz találjunk; a tréning egyik fő célja többek között az volt, hogy megértsük legfőképp önmagunkat, motivációnkat, képességeinket és képességeink határait, azaz hogy miben lehetne javulni.

A tréningnek és magának az Erasmus+ átfogó projektnek többször is hangsúlyozott alapgondolata a soha véget nem érő tanulás; ez az irányelv arra ösztönzött (elmondhatom: sikerrel) bennünket, hogy felmerülő kérdéseinkkel és problémáinkkal ne csak a tréning ideje alatt foglalkozzunk. Kilenc nap azonban valóban kevés – voltak olyan feladatok, ahol maga a célkitűzés sem volt egészen egyértelmű és világos, ugyanakkor ez nem a trénerek és a szervezők felkészületlenségén múlt. Egyszerűen nehéz huszonhét különböző nemzetiségű és motivációjú fiatal munkáját és célkitűzéseit összehangolni.

A mentori és az önkéntes szerepen túl belekóstolhattunk a szervezet kiépítésének nehézségeibe. Önként jelentkezők (összesen 8-9 fő) feladatul kapták, hogy általuk választott irányelvek mentén szervezetet hozzanak létre, majd programjukkal próbálják megnyerni maguknak a többi résztvevőt, azaz magukat az önkénteseket. A szervezet létrehozásának próbája nehéz feladatnak bizonyult: kevés idő állt a szervezők rendelkezésére, hogy programjaikat megszervezzék és összehangolják egymással is munkájukat, elképzeléseiket. A programok között szerepelt többek között flashmob, asztalitenisz-klub, az egyik szervezet pedig a művészet mindennapi életben betöltött szerepére és fontosságára fűzte fel programjait.

A tréning intenzitását jelentősen növelte a minden nap végén megtartott foglalkozás, amely során a 27 résztvevő kisebb csoportokban megbeszélték az adott nap során tanultakat, érzelmeiket és a tréninggel kapcsolatos reflexióikat, mindezt az úgynevezett „3F” modellje szerint: feedbacks, find outs, feelings (visszajelzések, felfedezések, érzelmek).

A reflexiós csoportokon belül így nem csak szakmai meglátásaikat oszthatták meg a résztvevők, hanem azon érzelmeiket, amelyekkel reagáltak a nap történéseire. Egyrészt ez segített kiépíteni a bizalmasabb közeget a csoporton belül, másrészt mindenki összehasonlíthatta gondolatait és tapasztalatait a többi résztvevőével. És a bizalom: az utolsó nap egyik legérdekesebb programja az úgynevezett „bizalompróba”: egy magasabb helyről, háttal kellett az önként jelentkezőnek hátradőlnie, társainak – a bizalmat erősítvén – pedig elkapniuk.

A bizalompróbán túl segítette a bizalmas-baráti közeg kiépítését az interkulturális este is, amely során mind a nyolc résztvevő nemzet rövid prezentációval bemutatta saját nemzetét, majd a prezentációkat követően mindegyik nemzet vendégül látta nemzeti, hagyományos italaikkal, ételeikkel a többi nemzet tagjait. A szakmai tartalmakon túl tehát mindegyik nemzet megtudhatta, hogy mit gondolnak róla Európában – mindenképp érdekes és tanulságos tapasztalat egy ilyen nemzetek közötti este.

A tréning programjainak vázlatos bemutatásából jól kitűnik, hogy az Erasmus+ a tanulás-tanítás non-formális módja mellett fontosnak tartja a különböző nemzetek fiataljainak találkozását, ezzel felszámolva az esetleges idegenség-érzetet, az egységes „európai szellem” kiépítésének céljával. A tanulás azonban soha be nem fejezhető folyamat, így minden tanulni vágyó európai fiatalt várnak az Erasmus+ különböző programjai szerte Európában.

Mizsur Dániel