Csak a színe legyen vörös

Fanyar, piros, szerethető és halmozottan jótékony hatású – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pátyi teaműhelyében megváltozott munkaképességű dolgozók válogatják és csomagolják a Máltai hibiszkuszteát, ami cégekben, vásárokban és bioboltokban is a polcokra kerül.

„Összefutottam egyszer a folyosón egyik kollégámmal, és kiderült, hogy a gyerekeink egy osztályba járnak. Mesélte, hogy nagy mennyiségű tea érkezett a Szeretetszolgálathoz. Erre azt válaszoltam, hogy nem hiszem el, látni szeretném. Elmentünk, megnéztük, és abban a pillanatban tudtam, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom” – eleveníti fel az első találkozás élményét Jakus Edina, a teaműhely koordinátora.

Fotók: Bánlaki Szabolcs

Közben készül is a teánk. A szomszédos kerámiaműhelyben készített bögrékben gőzölög a víz, és a forró ital lassan elnyeri jellegzetes vöröses színét.

„Mindig is nagy teás voltam, és tudtam, hogy a tea legértékesebb része, hogy minél nagyobb virágú, minél nagyobb levelű legyen. Ezzel is levett a lábamról a hibiszkusztea” – mondja Edina, miközben kortyol egyet a frissen főzött teából.

A Szeretetszolgálat pátyi intézményében járunk, egy lakóotthon pincéjében, ahol egyre otthonosabban rendezhették be a teaműhelyt az itt dolgozók. De nem volt mindig ekkora mozgásterük: a kezdetekben egy nagyobb épületben kaptak helyet, az alagsor egyik végében volt a filterező, a másikban az alapanyag és a válogatás, a szociális konyhából pedig munka közben beszivárgott az ételszag.

Afrika és Páty közt hosszú az út

Mielőtt a teára esett volna a választás, a lelkes csapat sokat gondolkozott azon, milyen területen lehetne elindulni. Olyan jótékonysági terméket szerettek volna létrehozni megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatva, ami egyszerű, használható, és köthető a Máltai Szeretetszolgálat szellemiségéhez.

A teára mindez igaznak tűnt, ráadásul nem kellett hatalmas üzemet kiépíteni a feldolgozásához, egy viszonylag kis helyiség is elég volt az induláshoz.

Gaál András a terméktervezés folyamatánál kapcsolódott be. „Vettünk mindenféle teát, különböző gyártóktól. Összehasonlítottuk, hogy a piacon lévő termékek milyen csomagolást használnak. Olyan teát kerestünk, ami különleges, és még nem sokan forgalmazzák. Így találtunk rá a hibiszkuszteára, aminek jellegzetes, piros színe van, ami még »máltásabbá« teszi” – idézte fel a piackutatás lépéseit András.

A hibiszkusztea Afrikából érkezett – közvetlenül a származási helyről importálták az induláshoz szükséges mennyiséget. A szállítás során merültek fel az első nehézségek: a vám és az engedélyek elintézésekor sok papírmunkával és problémával szembesültek.

A kezdetekben egy hazai munkahelyteremtő pályázat segítette őket, ahol bértámogatásra, munkaerő fenntartásra és gépbeszerzésre kaptak támogatást. Így szerezték be a filterező gépet, ami az első hónapokban folyamatosan selejtet gyártott.

Jakus Edina, a teaműhely koordinátora

„Az egyik gépszerelésnél tényleg úgy volt, mint a filmekben, hogy most a kék vagy a piros zsinórt vágjuk el” – emlékszik vissza a kezdeti kalandokra Edina. „Ha rosszat választunk, akkor a gép teljes elektronikája leég. Végül sikerült jól dönteni.”

Team(ű)hely

A beszélgetés közben előkerül a frissen elkészült cégtábla is, ami egyelőre a falnak támasztva várja, hogy elfoglalja méltó helyét a bejárat felett. A teaműhely „ű” betűje egy kerámiából készült, gőzölgő csésze – így olvasható a felirat „teamhelynek” is, ami jelzi, milyen komoly csapatmunka áll a teakészítés hátterében.

A műhelyben négy megváltozott munkaképességű fiatal dolgozik, rajtuk kívül pedig szociális foglalkoztatottak is besegítenek a munkába. „Az elejétől a végéig minden munkafolyamatot meg tudnak csinálni az itt dolgozók” – meséli Edina, miközben körbevezet a műhelyben.

A válogatásra váró teát a szárazraktárban tartják, a műhelybe csak akkora adagot hoznak át, amennyit éppen feldolgoznak. „Sok minden van a szállítmányban, ami nem feltétlenül tea. Ez csak úgy derül ki, ha kibontunk egy zsákot, és elkezdjük szétszedni” – mondja Edina, miközben a válogató részlegen mutatja a dobozokat, amibe a különböző összetevők kerülnek. A magokat el lehetne ültetni egy kertészettel együttműködve, a virágok pedig koktélok alapanyagát képezhetik.

A kiválogatott hibiszkuszvirág innen két irányba mehet tovább: a szálas tea zacskókba, majd teás dobozokba kerül.

A másik fele az alapanyagnak megy tovább a filterező gépbe, ahonnan már a kész teafilterek potyognak ki.

A gyűjtődobozok lapra szerelve érkeznek, ezeket is az itt dolgozó fiatalok hajtogatják össze. A fogyatékkal élő dolgozókat a színekkel is segítik: a piros dobozokba kerül a szálas tea, a fehérbe a filteres.

„A műhelyben tömbösítve dolgoznak a fiatalok: maximum hét órát naponta, de mindenki annyit, amennyit az egészségi állapota megenged neki” – meséli a megváltozott munkaképességűek munkarendjéről Edina. „Nem úgy kell elképzelni őket, mintha csodabogarak lennének. Ugyanazok a problémáik vannak, mint egy más munkahelyen dolgozónak. Egyszerűen több támogatásra és egy kis plusz lendületre van szükségük.”

A tea egy kézzelfogható, mérhető eszköz, és érzik, hogy van értelme a munkájuknak. „Sok felesleges dolgot lehet csináltatni megváltozott munkaképességűekkel csak azért, hogy eltöltsék az idejüket a munkahelyükön. Én azt szeretném, ha hasznosnak éreznék magukat az itt töltött órák alatt” – mondja a koordinátor. „Elmesélem, ha éppen a minisztériumba küldünk ezer doboz teát. Mindig tudják, mire készülünk, kiknek az asztalára kerül a hibiszkusztea.”

Nemcsak a műhelyben dolgoznak megváltozott munkaképességű fiatalok, hanem a menedzsment csapatban is: a hosszú munkával megtervezett, egyedi tervezésű dobozok, matricák Bánlaki Szabolcs munkájának eredményeként jöhettek létre.

Értékesítés és értékteremtés

Bár a nagyobb áruházláncokban még nem találkozhatunk a hibiszkuszteával a polcokon, de már több bioboltban is forgalmazzák a Máltai teát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma már második éve megrendelőjük, a Máltai Szeretetszolgálat több régiójába is nagy mennyiségben szállítják a teát, valamint karácsonyi vásárokon és nyári fesztiválokon is árulják a termékeiket.

Sokan még mindig csak azért veszik meg az adományboltban a megváltozott munkaképességűek által készített tárgyakat, mert támogatni akarják őket. Edina és András szerint fontos, hogy ez a hozzáállás átalakuljon az emberekben. „A hibiszkuszteával született egy termék, ami megállja a helyét a piacon. Ráadásul nem is akárhogy, mert a prémium minőséget hozza” – mondják.

„Nem zárult le a folyamat, de egy időszak végére értünk. Jó példát tudunk mutatni, hogy meddig lehet eljutni a nulláról két év alatt. Most össze kell raknunk, mit várunk ettől az évtől. Nyitnunk kell ahhoz, hogy minél többen beszéljenek rólunk a megfelelő helyeken” – tekint a jövőbe András.

„A szociális szakmában nehezen működik az előre tervezés, mert nem a profit, hanem a foglalkoztatás a lényeg. Ezeket kell összefésülni, hogy a kettő megférjen egymás mellett, és együtt tudjunk haladni, egy irányban” – teszi hozzá Edina.

A mennyiségi növekedés helyett inkább a termékpaletta szélesítésére szeretnék fektetni a hangsúlyt: nyáron a hidegen fogyasztható teának lesz szezonja, a jövőben pedig a hibiszkuszszirup és a hibiszkuszlekváros süti készítése is a tervek között van.

Eközben megnyertek egy foglalkoztatási pályázatot, aminek a segítségével szitaműhellyel egészül ki a szolgáltatásuk. A lakóotthonban élő fiatalok ezzel egy új munkafolyamatot tanulhatnak majd meg, valamint ismét bővülhet a termékek listája: pólókat, matricákat is tudnak majd gyártani, amivel a tea marketingje is fellendülhet.

A hosszú hónapok alatt kifejlesztett designnal, a dobozokkal, a tea külső megjelenésével megteremtettek egy egységes arculati hátteret a teának, de Edina szerint még mindig hiányzik egy láncszem. „Ha egy iparművész is csatlakozna hozzánk, akkor megtanulhatnánk azt is, milyen folyamatokat kell végigjárnia egy terméknek, mielőtt kikerül a polcokra. Ehhez olyan emberre lenne szükségünk, aki elszántan és szerelemből dolgozik, mert másképp nem megy.”

Szakszon Réka