Ez nem hősképző

Visszahozható-e az alapítás hőskorszaka 25 évvel egy szervezet indulása után? Mitől működhet jól egy önkéntes csoport, és mikor van szétesésre ítélve? Gyávának vagy hősnek jobb lenni egy katasztrófa helyszínén? Győri-Dani Lajossal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökével beszélgettünk.

Mikor kapott az életedben központi szerepet az önkéntesség?

1989-ben kezdtünk el klasszikus értelemben véve önkénteskedni. Nagy dolog volt a hagyományos, állami jellegű társadalmi munkán túl más önkéntes feladatot vállalni. Duplán volt izgalmas: egyrészt egyfajta politikai demonstrációnak, kisebb lázadásnak számított, másrészt pedig csinálhattál valamit, amiről azt gondoltad, hogy van értelme.

gyori lajos2

Fotó: obuda.hu

Hogy emlékszel vissza a kezdetekre? Mit szerettetek volna elérni?

A célunk az elején annyi volt, hogy a szegényeken segítsünk és tegyünk jót. Minden fizikai munkával és közösségépítéssel kezdődött. Ekkoriban tanár voltam, és a gyerekekkel is mentünk festeni, takarítani, pakolni, kamiont rakodni. Nem telt el sok idő, és jöttek a saját ötleteink, megoldásaink, amelyekkel elkezdhettünk ténylegesen segíteni. Az első időszak kifejezetten a hajléktalanellátásról és a segélyezésről szólt. Később azonban az egész dolog velünk együtt növekedett. Észre sem vettük, mikor voltak az igazi változások, és honnantól számítjuk, amikor már hivatásszerűen dolgoztunk.

Az eltelt idő alatt fokozatosan fejlődtetek, egyre hozzáértőbbek lettetek, vagy voltak kiemelhető fordulópontok?

A fiataloknak van elég önbizalma: nem gondolják, hogy bármit is rosszul tennének. Ezzel nekünk sem volt problémánk, ma már sokkal több kétségem van azzal kapcsolatban, hogy amin éppen dolgozom, az jó vagy rossz, helyes vagy nem helyes, hogy kellene jobban csinálni. Akkoriban ilyen kérdéseim nem merültek fel, minden este nyugodtan és elégedetten feküdtem le. Arról nem voltunk meggyőződve, hogy nagyon értünk a dologhoz, de arról igen, hogy ez a hivatásunk. Volt egy pont, ahol azt vettük észre, hogy az életünket ez a feladat tölti ki.

Mennyivel könnyebb vagy nehezebb ma a fiataloknak elindulni?

A ’90-es évek eleje számított az alapítás hőskorszakának. Aki most jön, annak sokkal nehezebb dolga van, és valószínűleg nem tudja megélni azt a csodát, amit mi. Ehhez arra van szükség, hogy saját maguk alkothassanak, amihez mi egy kis keretet adunk. Nekik viszont úgy kell ezzel gazdálkodni, hogy közben figyelembe veszik, hogy itt van a Máltai Szeretetszolgálat, ami definiálja magát, megmondja, hogy milyen céllal, milyen eszközökkel, milyen módszerekkel teszi a dolgát, és kiforrott szakmai keretei vannak. A mi felelősségünk, hogy megélhessék valahogy az alapítás örömét, ami igazán vonzó lehet. Imre atyával is arról beszélgettem most, a születésnapján, hogy mekkora szerencsénk volt, hogy teljesen ingyen bizalmat kaptunk. Az lenne a fontos, hogy ezt továbbadjuk a fiataloknak, még akkor is, ha azt a történelmi időszakot és az alkotás akkori örömét már nem tudjuk visszahozni nekik.

Ha a múltat nem is tudjátok visszaadni, de az önkéntesség során sok olyan élmény érheti a fiatalokat, amiért úgy érzik, megéri maradni. Milyen meghatározó találkozásokat tudsz felidézni a kezdetekből?

Meghatározó élmény volt Tamás Margit nénivel találkozni. Amikor elkezdett önkéntesként dolgozni a Moszkva téren, már nyugdíjas volt, de ugyanúgy beállt pakolni, ugyanúgy megemelt egy zsák lisztet, mint én. Nekem először is óriási szégyen volt mellette megjelenni: huszonéves életerős férfiként odaálltam, és ő, ha szabad így mondani, úgy lenyomott, mint egy bélyeget – de mindezt olyan kedvesen és édesen, hogy nem lehetett rá haragudni. A többi történetem egy része a „ne gondold magadról, hogy okos vagy” kezdetű sztorik közé tartozik. Volt egy hajléktalan ember, akivel rendszeresen játszottunk egy társasjátékot. Egyszer belebonyolódtam vele egy beszélgetésbe, amiben elmondtam neki az élet igazságait. Kiderült, hogy a férfinak egy balesetben meghalt az egész családja, és ezelőtt okosabb, műveltebb és jobban szituált volt, mint én. Amikor ezzel szembesülnöm kellett, akkor rájöttem, hogy egyáltalán nem tudok semmit erről az egészről. Azt tanultam ebből, hogy nem kell mindenáron okosabbnak lenni, elég, ha hallgatsz, és majd csak akkor szólalsz meg, ha már biztos vagy a dolgodban.

gyori lajos1

Fotó: maltai.hu

Milyen tényezőknek kell együtt jelen lennie, hogy hosszú távon is működhessen egy önkéntes csoport?

Érdekes módon a mentőszolgálatnál mindig van elég önkéntes. Pedig annál kötöttebb, szabályozottabb, egyenruhás feladatot nehéz elképzelni. Ez egy olyan szűk doboz, ahol a mozgástér a lehető legkisebb, de a feladat nagyon izgalmas. A hosszú ideje működő fürdető csoportban idős embereket mosdatnak. Itt a közösség tud bent tartani embereket olyan feladatra, amitől sokan, ha csak szóba kerül a téma, már rosszul lesznek. A harmadik vonal pedig, ahol a fiatalok kezdenek el valamit, és ők maguk hívnak be a feladatra önkénteseket. Tehát a közösség, az alkotóerő vagy egy izgalmas feladat lehet a titka a jól működő önkéntességnek.

Mind a három résznek együtt kell jelen lennie a sikerhez?

Minden önkéntes munkának az egyik erős kifejeződése a közösség, amiben végzed. Eleinte a feladat és a reményeid miatt mész oda, de miért maradsz ott? A feladat és a közösség miatt. Ha bármelyik rossz a kettő közül, akkor előbb-utóbb ki fogsz kopni. A közösségek azonban nem tudnak a végtelenségig nőni. Amikor már nem ismered a benne lévőket, már nincs szó a megtartó csoportról. Ezért is egyszerűbb kisebb csoportokat létrehozni, bizonyos feladatok mentén, aminek a keretrendszerét a Máltai Szeretetszolgálat adhatja. A túlszabályozottság nem jó: az önkéntes munkához elsősorban ötletre és lelkes emberekre van szükség. Ha ez a kettő adott, akkor el fog indulni a dolog. Ez egy kicsit biblikus megközelítés is: ha embered van, akkor már nem vagy bajban, meg tudod oldani az adott problémát. Ha nincs embered, akkor hiába van bármiféle anyagi javad, nem tudsz értéket teremteni belőle.

A Máltai Szeretetszolgálatnál komoly, kiterjedt szakmai munka működik. Miért fontos, hogy emellett önkéntesek is tartozzanak a szervezethez?

Elképesztő felelősség, hogy legyenek fiatal önkéntesek. A Máltai Szeretetszolgálat identitása az önkéntességhez kötődik, ha ez megszűnik benne, akkor az alapjai vesznek el a szervezetnek. Az idősebb önkéntesekre pedig kevésbé tudunk alapozni, hiszen bennük nem a jövő van, inkább a jelen. Időszakos feladatokra sokszor tömegesen tudunk közvetíteni önkénteseket: teajáratra, ételosztásra, adományakciókra vagy árvíz esetén a gátakra. Nagy felelősség, hogy a tevékenység után is bent tudjuk-e tartani és motiválni az önkéntest, hogy neki ez egy maradandó élménnyé váljon.

Hogy működik az önkéntestoborzás katasztrófahelyzet esetén?

Az árvíz visszatérő vendég Magyarországon: kétévente újra találkoznunk kell vele. Amikor a média és a világ sugározza, hogy mások bajban vannak, akkor az emberekben hatalmas motiváció van a segítségre. Ilyenkor a toborzás nem is a megszólításból áll, inkább azt a nyomást kell megoldani, hogy a sok önkéntest, aki jelentkezik, tudjuk-e koordinálni vagy nem. Általában olyan tömeges az érdeklődés, hogy nem tudunk mindenkinek feladatot adni: nem vagyunk rá felkészülve, és sok esetben nincs is szükség ennyi emberre. Az újak mellett pedig van egy erős mag, akiket be kell hívnunk, mert tudjuk, hogy ők értenek hozzá, van tapasztalatuk, láttak már gátat.

gyori lajos3

Adományosztás Kárpátalján (Fotó: maltai.hu)

Háborús konfliktusok helyszínére is küld önkénteseket a szeretetszolgálat?

Ez már egy nehezebb helyzet. Megfordítom a kérdést: ha te valahova elmész, ahol veszélyben vagy, küldenél-e oda mást, magad helyett? A humanitárius katasztrófák helyszínére csak olyan önkéntesek mehetnek, akiket már nagyon sokszor kipróbáltunk, és elképesztő fegyelmezettséggel és szaktudással tudnak az ilyen helyzetekben helyt állni, hiszen az életükről lehet szó. Ilyenkor, aki itthon marad és aki kint van, egyszerre aggódik.

Milyen területeken jártak magyar önkéntesek?

Az elmúlt években segítettünk szíriai területeken, Libanon és Jordánia felől közelítve. Kelet-Afrikában is rendszeresen jelen vagyunk Uganda, Kenya, Tanzánia vidékén: a katalógusban ezek nagyon jól kinéző helyek, valójában azonban komoly biztonsági kockázatot rejtenek. Az elmúlt 25 évre visszatekintve pedig megfordultak önkénteseink Jugoszláviában, Pakisztánban, palesztin területeken. A Közel-Keleten is ott voltunk az elmúlt évtizedek háborús konfliktusaiban.

Ezekről ritkán lehet hallani…

Nem szoktunk erős kommunikációt hozzáfűzni a humanitárius katasztrófák helyszínén való jelenlétünkhöz, mert ez nem hősiesség. Mindig a régi, kipróbált embereink jönnek, bizonyos időközönként egy-két fiatal kerül be a csapatba. Őket próbáljuk arra felkészíteni, hogy jól reagáljanak a helyzetekre. Legfeljebb két-három ember van egy helyszínen egyszerre, tehát nincs tömeges óvó közösség, ami meg tud védeni. Ez nem egy hősképző. A hősök azok, akik meghaltak. Mi szeretnénk gyávák lenni, akik életben maradnak, és sokáig tudnak segíteni. Aki egyszer azt mondja, hogy nem fél, nem küldjük többet sehova. Ha nem fél, akkor hős lesz, olyan helyzetekbe is belemegy, amitől épp védeni próbáltuk, és valami baj történik vele. Ha nagyon fél, az bénító tud lenni. Ha egészséges félelem él benne, akkor megóvja magát, és azt, amit rábíztak, és minden figyelmével a biztonságra fog koncentrálni. Arra például büszke vagyok, hogy nálunk katasztrófában még senki nem sérült meg. Itt, a Bem rakparti központi épületünk udvarán nagyobb balesetek voltak, mint a veszélyes övezetekben.

Mi a helyzet Ukrajnában? Hogy segíthetnek ott az emberek?

Ukrajnában elindult egy humanitárius válság. A Máltai Szeretetszolgálat, mint magyar civil szervezet nem tudja az egész országot megmenteni, elsősorban az ottani magyarság körében gondolkozunk a segítségen. Ezek a programok szélesebb közönségnek nyitottak. Nem kizárólag adománygyűjtésről, és -osztásról van szó, hanem látogatásokat és gyerekfoglalkozások is szervezünk. Egyrészt segítő programokat szeretnénk létrehozni, másrészt a helyi magyarság megerősítése a célunk. Ha elhagyják a lakhelyüket, onnantól kezdve Kárpátalja semmit nem fog jelenteni a magyarok számára. Hiába van ott a vár, a domb, a püspöki palota és a Vereckei hágó – a történelem még emlékezni fog a magyarokra, de a helyiek nélkül ennek önmagában nincs értelme.