Fogócskától a tehetségkutatóig

A hűvös idő ellenére sem állt meg az élet az ócsai lakóparkban. A Máltai Fiatalok önkéntesei november elején még kültéri játékokkal futtatták meg a gyerekeket, később pedig a kreativitásukat és a tehetségüket tették próbára a Ki mit tud? őszi kiadásában.

A hónap elején szerencsénk volt az időjárással. November első és második szombati foglalkozásán a feladatok egy részét már a Máltás közösségi házban kellett tartanunk, de az őszi napsütésben még kinti programokat is szervezhettünk: ezek közül a frizbifoci, az utánzásra épülő majomfogó és a herceges-hercegnős-sárkányos fogócska bizonyult a legnépszerűbbnek.

ocsa_november1

Fotó: Papp Gergő

A gyerekek együttműködését fejlesztettük a különböző csapatépítő játékokkal. Több csoportra osztva kellett állatokat megjeleníteniük, minél kevesebb testrészükkel a padlón állniuk, és az egyik focikaputól a másikig eljutniuk egy elképzelt viharban, hajót alakítva. Az örök kedvenc székfoglaló és a kezek csomójának kibogozása sem maradhatott el.

A foglalkozásokat egy indító és záró beszélgetés foglalta keretbe. Az alkalmak elején a gyerekek és az önkéntesek körben ülve macis vagy más figurás kártyák segítségével mondhatták el, mi történt velük a héten, milyen érzésekkel érkeztek meg aznap a házba. A pörgős programok utáni elcsendesedést is szolgálta a zárókör: ilyenkor arra voltunk kíváncsiak, hogy tetszett a gyerekeknek a foglalkozás és mik a terveik a következő napokra. Ezzel a gyerekek fejleszthetik önkifejező készségüket, mi pedig többet tudhatunk meg a mindennapjaikról, és visszajelzést is kaphatunk az aznapi feladatok kapcsán.

ocsa_november4

Fotó: Babus Csaba

November második fele a Ki mit tud?-ra készülés jegyében telt. Tavasszal már volt rá alkalom, hogy a gyerekek megmutathassák tehetségüket. Akkor sokan nem tudtak eljönni, ezért közkívánatra eljött az ismétlés ideje.

Az egyik kislány javaslatára a novemberi harmadik foglalkozás nagy része a Ki mit tud? meghívók gyártásával telt. A résztvevők színes papírokból, ceruzákkal és filctollakkal készítették el az egyedi meghívókat: volt amelyikhez külön boríték is készült, egy nagyobb lány pedig okostelefon-kijelzőt készített papírból, és ezen állt a meghívó szövege. Ezután a következő napok feladata volt, hogy a produkciókra készülés mellett minél több barátot, barátnőt, szomszédot hívjanak meg a gyerekek a bemutatóra – akár fellépőként, akár nézőként.

ocsa_november2

Elkészültek a Ki mit tud?-os meghívók (Fotó: Papp Gergő)

Eljött a vasárnap délután, lassan a gyerekek is megérkeztek a színpaddá alakított szobába. A regisztráció után pedig indulhatott a show: a kamera forgott, a zsűri is elfoglalta a helyét a szavazócédulákkal. A legváltozatosabb produkciókkal készültek a fellépők: az egyik fiú verset írt és szavalt (Hull a pelyhes fehér hó-áthallásokkal tűzdelve), voltak, akik rajztudásukat mutatták be, mások pedig videót hoztak magukkal.

A zenés-énekes előadások különösen jól sikerültek. Végre hallhattuk azt a lányt, aki régóta tanul énekelni, és pár héttel ezelőtt második lett egy országos énekversenyen. Két fiútestvére pedig gitáros duettet adott elő. „A legjobbak” névvel induló hatfős lánycsapat még menedzsert is talált a lakóparkban élő idősebb lány személyében, aki aznap reggel kezdett el segíteni nekik a próbákon, mert, ahogy mondta, a kicsik „nagyon szét voltak csúszva”.

ocsa_november3

Fellépők, menedzser és zsűritag az eredményhirdetés után (Fotó: Babus Csaba)

A zsűri a produkciók után visszavonult, hogy meghozza végső döntését. Az első három helyezettnek oklevél is járt, de a többiek sem mentek haza üres kézzel: mindenki kis ajándékokkal és egy jó hangulatú programmal gazdagodott.

De ugyanezen a napon egy másik szokatlan eseményre is sor került. Vasárnap reggel tizenegy munkásruhába öltözött, kerti szerszámokkal felszerelt, elszánt tekintetű fiatal önkéntes érkezett az ócsai lakóparkba a Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével: egy jezsuita szerzetes és barátai. Azért mentek, hogy ház körüli kerti munkákban, favágásban segítsenek az arra rászoruló családoknak. A fiatal férfiak késő délutánig a lakóparkban dolgoztak, többek között tüzelőnek való fát hasogattak és hordtak be a fás kamrákba, kerteket rendeztek, ültettek és gyomláltak, valamint raklapokból kerítést készítettek az egyik családi ház udvarán.

Így készül a kerítés

Az egész napos fáradtságos és áldozatos munka eredményes volt, hiszen minden munkával sikerült végezniük, amelyet a lakópark családjai összeírtak számukra. Az önkénteseket az egyik család által elkészített bográcsgulyással, valamint kakaspörkölttel vendégelték meg. És itt még nem ér véget a történet: a lelkes fiatalok már most jelezték, hogy januárban ismét szeretnének visszatérni a lakóparkba, hogy “férfias munkával” segítsék az arra rászoruló családokat.