Hogy segíthet az utca embere az utcán élőknek?

A téli krízisidőszak idején minden erőforrásukat bevetve dolgoznak a hajléktalanellátó intézmények és az utcai szociális munkások. A szakmai vonal mellett felmerül a kérdés: milyen lehetőségei vannak a segítségnyújtásra az önkénteseknek és a járókelőknek?

A társadalmi témákat középpontba állító Coffee To Go programsorozat ötödik előadásán fiatal önkéntesekkel és érdeklődőkkel telt meg a Párbeszéd Házának terme. A hajléktalanokat segítő szervezetek képviselői mondták el véleményüket az intézmények szerepéről, a járókelők felelősségéről és a háttérben zajló folyamatokról. A közönség pedig kérdésekkel és a saját tapasztalatok megosztásával aktívan bekapcsolódott a beszélgetésbe. Az eseményről készült videó a cikk alján található.

coffee to go_hajlektalansag1

Fotó: Horváth Márk (A képre kattintva galéria nyílik)

„Az lehet hajléktalan, aki nem szeret, és akit nem szeretnek” – indította a témát egy rövid meghatározással Vecsei Mikós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. „A válást sokan említik a hajléktalanság okai közt. Az elsődleges probléma ilyenkor nemcsak a lakás elvesztése, hanem az emberi oldal is. Akinél a gyerek marad, annak van feladata. Klasszikus hajléktalanságnak azt hívom, amikor valaki teljesen egyedül van, elvesztette az összes célját, szeretetét.”

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a hajléktalanság elsősorban nem lakhatási kérdés. „A jogszabályokban a lakcím nélküliség a döntő elem: ez alapján kb. 400,000 hajléktalan van jelenleg Magyarországon. Mi azokat szoktuk hajléktalannak hívni, akikkel az intézményeinkben (éjjeli menedékhelyen, nappali melegedőben, átmeneti szállón), illetve az utcán találkozunk” – mondta el a definíciós különbségekről Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója, Ghyczy Gellért, a Baptista Szeretetszolgálat módszertani munkatársa hozzátette: „Sok olyan ember is az ügyfeleink közé tartozik, akikről az utcán nem gondolnánk, hogy hajléktalanok. Egy részük dolgozik, de jobb híján nem tud máshol lakni, mint szállón. Egy ételosztáson pedig sokszor beáll a sorba a helyi iskolában tanító informatika tanár is, mert neki is segítség az a kétszáz forint, amiből nem kell aznap ételt vennie.”

coffee to go_hajlektalansag2

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

„Van egy látható hajléktalanság, ami zavarja a véleményformálókat. A hajléktalanpolitikát pár ezer ember határozza meg. Ezenkívül a hajléktalanság másik részéről, a telepen, nyomorban élőkről kevesen beszélnek” – emelt be egy újabb szempontot Vecsei Miklós. „A fővárosban élő hajléktalanoknak lehetősége van különböző szolgáltatásokat igénybe venni: kaphatnak ételt, szállást, orvosi ellátást, gyógyszert, kimoshatják a ruháikat, bemehetnek a melegedőkbe. Több száz olyan falu létezik Magyarországon, ahol ha összehasonlítasz egy házat egy fővárosi sátorral, akkor inkább sátorban akarnál lakni. Ezekben a lakásokban ég el bizonyos esetben a konyhaszekrény vagy a parketta éjszaka. A mínusz húsz fok annyira hideg, hogy nem számít a holnap, csak a ma éjszakát kell kibírni. Egy ilyen kis falutól messzebb van Budapest, mint Budapesttől New York.”

Az utca embere ezeken a távol eső területeken tud a legnehezebben segíteni: „ha neki mégis fontos ez a cél, akkor meg kell keresnie azokat a szervezeteket, akikkel eljuthat ezekre a területekre” – mondta el Ghyczy Gellért. „A bajban lévő szomszéd kisgyereken azonban könnyebben segíteni. Ha mindenki csak arra a pár emberre odafigyelne, aki a közelében rossz körülmények közt él, akkor már nagyot léphetnénk előre.” Varga Ágnes, a Magyar Vöröskereszt szakmai igazgatóhelyettese szerint már azzal is sokat tesz az ember, ha figyel.

coffee to go_hajlektalansag3

Fotó: Horváth Márk

A segítségnyújtás módszereiről beszélve a Baptista Szeretetszolgálat módszertani munkatársa elmondta, hogy pár forint vagy egy szendvics is sokat számít, de ha valaki ennél hatékonyabban szeretne segíteni, akkor az önkéntesség több fajtája közül választhat: csatlakozhat profi szervezetekhez, de találhat kis mozgalmakat is. Egyetemisták egy csoportja Szegeden például télen rendszeresen járja az utcákat, teával, gyógyszerrel, takaróval segítve a hajléktalanokat. Mások meghívják a hajléktalan embereket piknikezni, odaülnek melléjük, beszélgetnek velük.

Az „adjak vagy ne adjak?” kérdésben a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra biztatott mindenkit, hogy ha teheti, adjon. És ami még ennél is fontosabb, abban a pár percben, amikor találkozik egy hajléktalan emberrel az aluljáróban, ne próbálja meg nevelni. „Tudd meg, hogy hívják, és másnap szólítsd a nevén! Ez egy nagyon jó gyakorlat. Könnyen előfordulhat, hogy az elmúlt húsz évben senki nem szólította kedvesen a nevén.” Vecsei Miklós az iskola és a szülők feladatát is fontosnak tartja a kérdésben: „ha a gyerekeink úgy nőnének fel, hogy tudják, a hajléktalanok nem gonoszak, akkor egy másik világ is jöhetne.”

coffee to go_hajlektalansag4

Visszatérő téma a társadalmi közbeszédben a hajléktalanszállók szabad ágyainak száma. Miért nem megy be egy fedél nélküli egy védett helyre, ha van rá lehetősége? Ghyczy Gellért szerint nehéz elképzelni azt az állapotot, amikor valakinek nincs hova mennie, és az egész napját az utcán tölti. „Előfordulhat, hogy egy pincehelyiségben húzza meg magát, egy lépcsőházban letesznek neki egy pohár forró teát, vagy megkérik, hogy vigyázzon a kocsira egy százasért. Ha benne van a helyi közösségben, akkor nem biztos, hogy alternatíva számára egy éjjeli menedékhely.” Varga Péter hozzátette: „mindenki arra törekszik, hogy legyen stabil pont az életében: akár egyetlen kartonlap egy lépcsőház aljában, ahova vissza tud térni. Egy szállón általában ezek hiányoznak.”

A hajléktalan emberek számára az élettéren és a napi betevőn túl a jövőkép is bizonytalan. A legtöbbjüknek egyetlen célja van: a mai napot túlélni. És hogy jutnak el idáig? „Sokak életében van egy töréspont, ahol elindulnak lefelé. Kicsit hasonló a helyzet az első igazi, mély szerelmi csalódáshoz” – Vecsei Miklós szerint ha ezt az állapotot nagyon hosszan elképzeljük, ahhoz hasonlíthat a hajléktalan létben megélt magány. „Ahogy egy szakítás után, ebben az esetben is egy másik szempártól gyógyulhatsz meg. Az ember célja a másik ember. Ezekhez a találkozásokhoz kell a szociális munkásnak elkísérnie a hajléktalanokat.”

coffee to go_hajlektalansag5

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A szörnyű sorsok láttán hogy lehet megtalálni az összhangot, hogy segítőként elég együtt érzőek legyünk, de ne törjünk meg a súly alatt? A Máltai Szeretetszolgálat alelnöke adta meg a választ a közönségből érkező kérdésre: „Az empátia azt jelenti, hogy megpróbálod onnan nézni a világot, ahonnan a rászoruló ember. Neked vissza kell térned a világba. Ha ott maradsz, akkor meghaltál. Van egy alapszabály a szakmában: egyedül ne végezz segítő munkát, mert szétcsúszol! A közösségnek van egy erős megtartó ereje.”

Varga Ágnes szerint a kulcs, hogy nyitottnak kell lenni a másik ember történetére. „Megkeresheted azokat a pontokat, ami nem a mostani állapotáról szól. Fontos, hogy érezze, valóban érdekel az élete. Sok különböző ember történetét lehet megismerni a hajléktalan ellátásban. A kíváncsiság pedig nem kerül pénzbe.”

Szakszon Réka