Jót (t)enni jó!

Együtt játszani, közösséget formálni és ételt adni a rászoruló gyerekeknek – ezeket a célokat szem előtt tartva vágtak bele fiatal önkéntesek a kísérletbe, ami fokozatosan egyre szervezettebb programmá alakult. Gyerekek és kamaszok párhuzamos története a játszótereken innen és túl.

„Az egész egy akciónak indult a 72 óra kompromisszum nélkül program keretében, akkor még nem is gondoltuk, hogy túlnövi magát, és ennyire lelkesítő lesz mindannyiunk számára. Már az is nagyon meglepő volt, hogy körülbelül 20 diák jelentkezett önkénteskedni, hiszen a kamaszok kevésbé mozgathatóak meg szabadidejükben. Bár ez lehet, hogy csak sztereotípia” – kezdett bele a történetbe Jó Andrea, a budapesti Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium nevelőtanára.

jot tenni jo1

A Helping Hands önkéntesei a 72 óra kompromisszum nélkül játszótéri programján (Fotó: Horváth Márk)

2015 októberében léptek fel először csapatként a kollégista fiatalok, akik a hétvége során játszóházzal, kalandparkkal, közös főzéssel és étkezéssel várták a gyerekeket a Máltai Szeretetszolgálat Kerék utcai játszóterén.

jot tenni jo2

Közösségépítés a játszótéren (További fotók az első játszótéri programról a képre kattintva érhetőek el)

„Biztosan voltak közülük, akik inkább a társaság miatt jöttek, és végül a játszótéri munka, a gyerekek, a hely szelleme ragadta magukkal őket. Ezután jöttek az ünnepek, az adománygyűjtés és az ad hoc csapatból egy igazi feladattal, céllal létrejött közösség lett” – folytatta Andrea.

A Helping Hands névre hallgató csapat ugyanis már évek óta szervezi saját adománygyűjtő akcióját. Minden évben kiválasztanak egy hátrányos helyzetű csoportot, akiknek a meglepetéseket átadhatják. A legutóbbi Mikulás napra az ócsai lakóparkban élő gyerekeknek gyűjtöttek ajándékokat, amiket személyre szabott cipős dobozban a Budapesti Máltai Fiatalok csapatával közösen juttattak el a kicsiknek.

jot tenni jo3_mikulás

Helping Hands önkéntesek és a Mikulás az ócsai lakóparkban

Január elejétől pedig újabb lendülettel indult be a játszótéri program a formálódó közösség lelkes részvételével. Társasjátékokat játszottak, kézműveskedtek, arcot festettek, és ha az idő is engedte, az ugrálóvárat is felállították a játszótéren. Emellett pedig étellel és itallal várták a hátrányos helyzetű gyerekeket: szendvicset készítettek, közösen bográcsoztak, a farsangi programon pedig fánkot sütöttek.

jot tenni jo4

Farsang az ugrálóvárban (Fotó: Babus Csaba)

„A téli időszak mindig nehéz egy játszótér életében. Mi nem panaszkodhatunk, idén felpezsdült az élet. Nagy vidámságot és jó programokat hoztak a fiatalok” – mondta el a Kerék utcai játszótéren szociális munkásként dolgozó Csidei Edina.

„A gyerekek már név szerint ismerik a diákokat, nagyon várják őket, minden nap megkérdezik tőlünk, mikor jönnek legközelebb” – tette hozzá Simon Margó, a játszótér másik főállású kollégája. „A gyerekek egy része, aki lejár a játszótérre, hátrányos helyzetű: ők általában nehezebben nyílnak meg, a sok negatív élmény miatt visszahúzódóbbak. Az iskolában, ha egy probléma kiderül, akkor sokszor azonnal pszichológust hívnak, vagy behívatják az anyukájukat, ezért nagyon meggondolják, hogy kinek mit mondanak el. A gyerekek azonban többek közt a kisebb korkülönbség miatt is könnyebben megnyílnak az önkénteseknek, fontos bizalmi légkör alakul ki fokozatosan köztük.”

jot tenni jo5

Kézműves program és álarckészítés (Fotó: Babus Csaba) – A képre kattintva galéria nyílik

Persze nehézségek is akadnak. Az időjárás kiszámíthatatlansága sokszor új helyzeteket eredményez, amelyeket a helyszínen kell megoldani. Emellett a szervezés és az önkéntesek toborzása, megtartása sem mindig könnyű feladat. „Nem minden megy úgy, ahogy szeretnénk, néha kissé kaotikus a helyzet, de igyekszem minél jobban átlátni a dolgokat” – mondta el saját tapasztalatairól Harangozó Gergő, a diákok egyik koordinátora. „Fejlődik a kommunikációs készségem, sokkal inkább odafigyelek a részletekre és az időbeosztásra. Kicsit más szemszögből nézem a dolgokat, és megpróbálok minél inkább a másik ember álláspontjába is belehelyezkedni.”

jot tenni jo6

Fotó: Babus Csaba

Márciustól kezdve a hétvégi program egymással párhuzamosan két játszótéren is fut, amihez több fiatal önkéntes bevonására van szükség. A már régóta résztvevő, lelkes „kemény mag”, élükön a két diákkoordinátorral újabb toborzásba kezdett: a kollégiumban plakátokat tesznek ki, hívják az ismerőseiket. „Nem mi fogjuk eldönteni, hogy jönnek vagy nem, ez már az ő akaratukon múlik. Annyit tudunk tenni, hogy elmeséljük az élményeinket, felajánljuk a lehetőséget” – osztotta meg a toborzási módszerükről Drótos Alexandra.

És miben változtak a fiatalok a program kezdete óta? „A csapatmunka sokat fejlődött, az elején főleg rögtönöztünk, de most már előre megtervezzük a programokat” – mesélte a másik diákkoordinátor, Maczkó Xavér. Mivel a fiatalok egy kollégiumban laknak, többen egy osztályba járnak, sok időt töltenek együtt, nagy az összhang köztük.

A gyerekeknek tartott programok állandó megújítása, sokszínűbbé tétele és a közösségépítő funkció előtérbe helyezése is szerepel a további célok közt. Ebben próbálnak segíteni a Budapesti Máltai Fiatalok az önkénteseknek tartott játékos, csapatépítő tréningekkel, valamint a hozzájuk újonnan csatlakozó koordinátorokkal.

jot tenni jo7

Csapatépítő tréning a Helping Hands tagjainak (A képre kattintva galéria nyílik)

Emellett minden hónapban sor kerül egy élményfeldolgozó beszélgetésre is, amelyben a felmerülő nehézségek felszínre kerülhetnek, a fiatalok feltehetik a bennük megfogalmazódó kérdéseket, és az esetleges csoportkonfliktusokat is meg lehet beszélni. „Fontosnak tartottam, hogy a bennük zajló belső folyamatoknak legyen tere, hogy ne csak segítsenek, hanem ők is kapjanak figyelmet. Legyen havonta egy alkalom, ami róluk szól. És közben mindannyian tanulunk, arról mit és hogyan lenne jó változtatni a projekten és magunkon” – avatott be a beszélgetések hátterébe Jó Andrea.

Néha pedig jó megállni, és ránézni a fejlődés folyamatára és lépcsőfokaira. „Az jött, aki szeret segíteni és az maradt, aki ezért a munkáért felelősséget vállalt, elköteleződött” – összegezte a kollégiumi nevelőtanár. „Hiszem, hogy adni jó, és aki ezt megtapasztalja, boldogabb ember lesz, mert a problémáktól a megoldás felé mozdul el. A diákok közül sokan maguk is nehéz körülmények közül jönnek, és tudják mennyire jó, ha ők kapnak. Most megtapasztalták, mennyire jó, amikor ők adnak.”

jot tenni jo8

Fotó: Babus Csaba

A játszótéri szociális munkások több olyan mosolyra és ölelésre is felfigyeltek, ami a gyerekek és önkéntesek közt kialakuló kapcsolatot fémjelezi. A diákok közül az egyik fiú a program elején nem igazán tudott mit kezdeni a gyerekekkel. „Múltkor körbeülte négy-öt csicsergő kislány, mert ő tudott egyedül egy technikát egy Scooby Doo-s játékban” – mesélte Simon Margó. „Az elején látszott az arcán, hogy meg volt ijedve, de utána gyorsan belejött. Ő maga is meglepődött ezen az érzésen. Azóta folyamatosan arcot fest a kicsiknek. Pozitív irányban változott attól, hogy gyerekek közt van.”

„Nagyon jó érzés, amikor jókedvűen kacag az arcodba egy kissrác, vagy megkér, hogy az állandóan beragadó cipzárjával küzdj meg, hiszen te, mint nagy, úgyis meg tudod oldani” – osztotta meg saját élményét Harangozó Gergő. „Én vagyok a legfiatalabb a tesóim között, elég nagy köztünk a korkülönbség. Mindig akartam volna egy kis tesót, most szereztem párat.”

„Nem közösségi szolgálatként vagy kötelező programként fogom fel, egyszerűen jó érzés idejönni” – mondta el Drótos Alexandra. „A hétből öt nap suliban vagyunk. Ez a hétvégi program viszont teljesen kikapcsol. A gyerekeknek nincsenek gondjaik. Csak jönnek, mosolyognak, megkérik, hogy játsszunk velük, és átragasztják ránk ezt az érzést. ”

Szakszon Réka