Lendületesen indult a tavasz

Nemzetközi workshop, korrepetálós program, önkéntes pszichológusok az intézményvezetők oldaláról, Ki mit tud Ócsán, kvíz, csapatépítés és társasozás – ez történt a Budapesti Máltai Fiatalokkal márciusban.

A tavaly ősszel Budapesten tartott program folytatásaként március első hétvégéjén Kolozsvár közelében gyűltek össze a Közép-Kelet Európai országok Máltai ifjúsági szervezeteinek vezetői. A találkozónak kettős célja volt: a résztvevők egyrészt lezárták két éve futó nemzetközi programjukat, amelynek keretében az ifjúsági önkéntesség szervezeti felépítését és módszerét fejlesztették. Másrészt hosszú távú együttműködést indítottak el hat ország részvételével. A romániai workshopról bővebben itt olvashattok.

kolozsvar_csoportkep

Nemzetközi csapat Romániában

Március 13-án, pénteken került sor a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében megvalósuló Lélekmelengető sorozat következő programjára. A Bem rakparti ebédlőben Kovács Csaba Albert sopronkövesdi plébános tartott beszélgetést, amelynek központi témája a nagyböjt volt. Az eseményt ismét a Máltai Fiatalok vették videóra, hogy később azok is megnézhessék a felvételeket, akik nem tudtak részt venni a programon. A január végi Lélekmelengetőről készült videó itt látható.

Február közepén indult el, így több mint egy hónapja fut a korrepetálós programunk. Tizennégy fiatal önkéntes vállalta, hogy egy-egy rászoruló gyermeknek legalább fél éven át heti rendszerességgel fog segíteni tanulmányaiban. Az egyénileg szervezett tanítás és felzárkóztatás mellett rendszeres megbeszéléseket is tartunk, ahol az önkéntesek találkozhatnak, és meg tudják osztani egymással problémáikat, sikereiket. Ebben a bejegyzésben olvashattok a korrepetálás további céljairól és részleteiről.

korrepetalas1

Korrepetálás a Rákóczi úti irodában

Az önkéntes pszichológusok márciusban is folytatták az év elején elkezdett munkát. Változatos feladataikról, a problémákkal való megküzdésről, a kezdeti fogadtatásról és a hatékony segítségnyújtásról a Máltai Szeretetszolgálat érintett intézményeinek vezetőivel beszélgettünk.

Új programjaink mellett az ócsai gyerekekről sem feledkeztünk meg. Március elején a nagyoknak álmok, tervek témában tartottunk foglalkozást, ahol két videó alapján indítottuk el a beszélgetést az önmegvalósításról. Következő héten a kicsik következtek: a tavaszi napsütésben a Máltás közösségi ház melletti játszótéren és focipályán fogócskáztunk, játszottunk el egy mesét, próbáltuk ki a szeles időben önműködővé vált buborékfújókat.

ocsa1

Ócsára is megérkezett a tavasz!

Március utolsó hétvégéjére Ki mit tud?-ot hirdettünk kicsiknek, nagyoknak. A sportos műsorszámok (kosarazás, kézenállás, gumiember mutatvány) mellett a művészi tehetségek is megmutatkoztak: két lány sokszínű rajzot készített a versenyre. A délután legnépszerűbb produkciója két videó volt: az egyik a Máltai Fiatalok eddigi programjait mutatta be egészen az őszi kirándulástól mostanáig. A másik felvételen pedig négy barát állt össze, és készített fotókat a lakóparkban, amiket azután háttérzenével mutattak be a közönségnek. Az eseményen az önkénteseink közül kerültek ki a műsorvezetők, ők alkották a háromtagú zsűrit, és örökítették meg fotón és videón az alkalmat.

ocsa-ki mit tud

Ki mit tud?

Ebben a hónapban az önkénteseknek többször is alkalmuk nyílt találkozni a más projektekben tevékenykedő máltás fiatalokkal. Az egyre otthonosabbá váló Rákóczi úti ifjúsági irodában különböző közösségi programokat szerveztünk. Március 13-án második alkalommal került sor a kvíz estre, ahol a Máltai Szeretetszolgálathoz kapcsolódó kérdések is a feladványok közé kerültek. A Máltai Fiatalok csapata végül az előkelő harmadik helyen végzett.

Másnap délután az önkéntes csoport alapítói és szervezői foglalták el az irodát, és tartottak csapatépítést. A megtanult energizáló, kommunikációs játékok egyrészt jól összehozták a résztvevő önkénteseket, másrészt később a gyerekfoglalkozásokon is tudják hasznosítani az egyre bővülő játékgyűjtemény elemeit.

tarsas1

Társas Parti a Rákóczi úti irodában (Fotó: Király Dorka / Játszóház Projekt)

Március 26-án először rendeztük meg a Máltai Fiatalok Társas Partit. Az összegyűlt önkéntesek az irodában kialakított három helyszínen játszhattak különböző változatos társasjátékokkal. A fiatal önkéntesek a játékokban is összetartó csapatot alkottak, és segítettek, ahol tudtak: újra és újra felépítették a Kisherceg bolygóit, együtt szabadultak ki az elátkozott templomból, kreatív asszociációikkal bővítették egymás fantáziáját. Az eseménybe a több száz fős játékesteket tartó Játszóház is bekapcsolódott: két játékmesterük segített az új játékok kipróbálásában, a szabályok elmagyarázásában, és persze a jó hangulat megalapozásában. A többi már ment magától.

tarsas2

Így épülnek a Kisherceg bolygói (Fotó: Király Dorka / Játszóház Projekt)