Múlt, tragédiák, egyén, társadalom

Kire esett végül a választásunk a legutóbbi élő könyvtár során? Izgatottak vagyunk, és készen állunk arra, hogy megismerkedjünk közelebbről egy olyan témával, amellyel nem találkozhatunk minden nap.

Korábbi cikkünkben már betekintést adtunk az élő könyvtárak világába, illetve abba, hogy mi is az a Kazinczy Élő Könyvtár, amely Budapest legnépszerűbb romkocsmájában, a Szimpla Kertben kerül megrendezésre. Most lapozunk egyet, és megismerkedünk első történetünkkel.

haboru_es_beke1

Fotó: Szöllősi Mátyás

Első könyvünknek Annát, a „zsidó lányt” választjuk, aki két holokauszt túlélő gyermeke. A bemutatkozás után átmegyünk az olvasóterembe, amely a művészileg megtervezett hátsó udvarban található, és helyet foglalunk Annával, illetve Eszterrel, aki a tolmácsunk lesz. Mielőtt megkezdődne az „olvasás”, a könyv rendszerint megkérdezi az olvasóját, hogy van-e bármi kérdése az összefoglaló alapján, vagy kezdjék egyből a történettel. Az esetek többségében az olvasók ilyenkor még nem kérdeznek, így a történet jön először.

Anna szülei nagyon kicsik voltak még a Soa (a holokauszt héber elnevezése – szerk.) idején, nagyszülei közül pedig nem mindenki élte túl a II. világháborút. Megkérdezem tőle, hogyan tudták a szülei feldolgozni ezt a szörnyű eseményt, és hogy beszéltek-e neki róla egyáltalán. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet egy ilyen tapasztalatot megosztani akár a legközelebbi hozzátartozókkal. Anna azt mondja, hogy az apja soha nem nyílt meg előtte, csak az anyjával osztotta meg az érzéseit.

Anna Budapesten született, és a II. világháború utáni kommunista érában nőtt fel, amikor a szabad vallásgyakorlást erősen korlátozták. Mivel a vallás tabu volt, nyílt zsidóellenesség sem létezett akkoriban. 1984 és 88 között a város egyetlen zsidó középiskolájában, az Anna Frank Gimnáziumban tanult.

A szocialista korszakban viszonylag korlátozott szabadidős és szórakozási lehetősége volt a fiataloknak. Ezért is döntött úgy Anna, hogy kipróbálja a táncházat akkori párjával. A fiú iránti szerelme lassan elmúlt, a néptánc iránti viszont töretlen maradt. „Elvesztettem egy szerelmet, de szereztem egy másikat”.

haboru_es_beke2

Fotó: Szöllősi Mátyás

Hétköznaponként az iskolába is hagyományos magyar ruhákban járt, ezért ott ő volt a „magyar lány”, a táncházban viszont mindvégig megmaradt „zsidó lánynak”. Anna nyitott a kulturális különbségekre, és szereti azt csinálni, amiben a kedvét leli, még ha ezért sok akadályt kell is leküzdenie. Habár nem keresztény, megünnepli a karácsonyt és a húsvétot is. Számára ez leginkább a barátokkal való együttlétről és a hagyományokról szól. „Gyerekkoromban megpróbáltam hívő zsidóként élni, de nem ment.” Annak ellenére, hogy nem hisz Istenben, kulturális értelemben mégis zsidónak tartja magát, emellett pedig minden vallást tiszteletben tart. Legkisebbik gyermekét férje kívánságára megkeresztelték, anyósa a keresztény hit szerint próbálja nevelni az unokát, Anna azonban úgy véli, hogy idősebb korában magának kellene majd eldöntenie, melyik vallást szeretné követni.

A rendszerváltás után újraéledő vallásszabadság a zsidók számára paradox módon nemcsak a vallásuk szabad gyakorlásának lehetőségét jelentette, hanem azt is, hogy egyre gyakrabban kellett szembesülniük a hétköznapokban felerősödő zsidóellenes hangokkal. Ma pedig különösen rossz érzés fogja el, amikor gyakran az elfogadás hiányával szembesül.

haboru_es_beke3

Fotó: Szöllősi Mátyás

Anna fő motivációja az élő könyvtárban való részvétellel, hogy segítse az embereket a múlttal való megbirkózásban. Egyszer, mikor elmesélte saját és szülei történetét, egy „olvasója” nagyon hevesen reagált. Nem tudta megérteni, miért akarják az emberek, hogy rosszakat gondoljon a saját nagyszüleiről. Valamilyen szinten ugyan felelősnek érzi magát is azért, amit ők tettek, de normális embereknek szeretné látni őket, nem úgy, mint a Nyilaskeresztes Párt tagjait, vagy akik felelősek voltak a holokausztért.

Erre reagálva Anna azt mondta a férfinak, hogy ne érezze magát felelősnek a nagyszülei bűneiért. „Ha gondolod, beszéld ki magadból, ami nyomja a lelkedet, meghallgatlak, de ne érezd magad bűnösnek!” Anna megemlítette, hogy az ő családja is követett el hibákat, sőt az is lehet, hogy valamelyik őse valamelyik háborúban rossz ügy érdekében embert is ölt.

Az előbbi példa is jól mutatja, hogy a múlttal való megbirkózásnak két szintje van: a személyes és a társadalmi. Végső soron csak akkor tudunk megbékélni önmagunkkal és a világgal, ha képesek vagyunk meglátni az igazságot.

haboru_es_beke4

Fotó: Szöllősi Mátyás

Lenyűgözve és megdöbbenten állunk fel az asztaltól, megköszönjük Annának a megosztott élményeket, és elbúcsúzunk tőle. A beszélgetés során a zsidó kultúráról is többet tudtunk meg, de igazán Anna életszemlélete az, ami mély nyomot hagyott bennünk. Veszünk egy italt, és türelmesen várjuk a következő, mai utolsó könyvünket.

Ti mit gondoltok Anna történetéről, és kit választanátok következőnek? Hamarosan új fejezethez érkezünk.

Felix Müller
EVS önkéntes, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fordította: Dávid Ferenc