Ne falja fel a fogyatékosság az embert!

Honnan tudhatja egy látássérült vásárló, hogy milyen pénzt tart a kezében? Miféle akadályokba ütközhet egy mozgáskorlátozott fiatal munkába menet? Kerámiával és csokival is lehet integrálni? Tévhitekről, nehézségekről, esélyegyenlőségről és elfogadásról beszélgettek segítő szervezetek tagjai és önkéntesei.

A Budapesti Máltai Fiatalok Coffee To Go című programsorozatának utolsó alkalma a Közel hozzuk őket – a fogyatékkal élő emberekről címet kapta. A rendezvénynek a Nem Adom Fel Kávézó adott otthon, ami Budapest első, fogyatékossággal élő emberek által működtetett kávézója. Az eseményről készült felvétel a cikk alján található.

fogyatekkal_elok1

A képre kattintva galéria nyílik (Fotó: Simay Dóra)

A beszélgetésen résztvevők mindannyian különböző nézőpontból kapcsolódtak a témához. Kovács Gábor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának regionális ügyvezetője gyerekkoráig vezette vissza a történetet: együtt nőtt fel egy siket fiúval, aki nagyon jó barátja is lett az évek során. Később, a ’90-es évek elején Angliában önkénteskedett: farmokon és műhelyekben dolgoztak fogyatékossággal élő emberekkel.  Már ekkor elhatározta, hogy bármilyen területet is választ a jövőben, próbálja majd úgy szervezni az életét, hogy együtt lehessen fogyatékos emberekkel.

Bánlaki Szabolcs élelmiszertechnológus mérnökként végzett az egyetemen, ezt követően azonban egy egészségügyi probléma következtében kerekesszékbe került. Akkori hobbija: a grafika, fotózás, képi világ iránti érdeklődés munkává változott. Most a Máltai Szeretetszolgálatnál kiadványszerkesztő. Nagy segítség számára, hogy távmunkában dolgozhat, így marad ideje a rehabilitációs tevékenységekre.

Benda Márta a Szeretetszolgálatnál önkéntes pszichológus, teljes állásban pedig egy középiskolában dolgozik iskolapszichológusként. Elmondása szerint, ha valaki pályakezdő és nem látó, az megijesztheti a munkaadókat, ezért a Siketvakok Országos Egyesületének segítségét kérte a munkakeresésben. „Jól jött, hogy volt mellettem egy mentor, aki segített az önéletrajzomat összeállítani, fényképet tenni bele, és előre tájékoztatta a munkaadókat arról, hogy milyen előnyei és akadályai vannak annak, ha egy fogyatékkal élő embert foglalkoztatnak.” A gyerekekkel és a kollegáival is gyorsan megtalálta a közös hangot. „Gondolom, látjátok, hogy én nem látok. Születésem óta így van, és ez engem nem zavar, nem ciki a téma, lehet kérdezni” – így mutatkozott be Márta az első órákon. „Hiszek abban, hogy a fogyatékkal élő emberek hozzáállása nagyon sokat számít. Akármit lehet kérdezni, lehet nevetni is, mert vannak vicces helyzetek. A serdülők nagyon díjazzák, ha a felnőttek nem játsszák meg magukat.”

fogyatekkal_elok2

Fotó: Simay Dóra

Dénesné Spitzer Éva akkor indult el a fogyatékos emberek segítésének az útján, amikor kisfiánál autizmust diagnosztizáltak. Több érintett szülő együttműködésével alapították meg a Mozaik Egyesületet, ahol mentorszülők beszélgetnek azokkal, akiknek a gyermeke nemrég kapott autizmus diagnózist vagy diagnózis előtt állnak, és felmerülnek bennük kérdések.

Esélyegyenlőség és akadálymentesítés – intézményekben és az utcákon

„Fontos, hogy mindig az adott ember szempontjából vizsgáljuk a helyzetet: van, akinek a szegregált környezet felel meg, mert ott kap több segítséget, van, akinek az integrált. Sok mindentől (családtól, környezettől, pedagógusoktól, hozzáállástól, szolgáltatásoktól) függ, melyik a hatékonyabb módszer” – mondta el Dénesné Spitzer Éva.

Benda Márta tízéves koráig járt a Vakok Iskolájába, ahol megtanult Braille-írással olvasni és írni, abakuszon számolni. Sok szempontból azonban nem tetszett neki a szemléletmód, ezért tizenegy éves korától kezdve integráltan tanult. „Fontos lenne, hogy elsősorban gyerekeket, embereket neveljünk, de arra is tekintettel legyünk, hogy nem látnak, és fel kell készíteni őket a későbbi életükre. Az egyik fő szempont, hogy ne falja fel a fogyatékosság az embert! Attól még, hogy valaki vak, siket vagy autista, egy kerek egész és különleges ember” – mesélte Benda Márta, majd hozzátette, hogy az új iskolába bekerülve, a látók közt más kommunikációs folyamatokat kezdett elsajátítani. „Amikor visszamentem a Vakok Iskolájába látogatóba, feltűnt, hogy vakosabban beszélnek: erőteljesebben, hangosabban, rájátszva a hangokra. Ha látókkal beszélgettem, megszoktam, hogy mutogatok, hogy ott volt és ekkora volt… Rövid időre visszatérve a nem látókhoz, hiába mutogattam, nem értették, hogy miről beszélek.”

fogyatekkal_elok3

Kovács Gábor és Benda Márta (Fotó: Simay Dóra)

Bánlaki Szabolcs szerint az egyik legnagyobb nehézség a látás-, hallássérülteknél és a mozgáskorlátozottaknál a környezeti akadályok leküzdése. Pozitív példaként említette a Széna tér környékének akadálymentesítését. „A Marczibányi téren található a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja, ezért a környéket ellepték a mozgássérültek. A Lövőház utcát sétálóutcává alakították át, a kávézókban is egyre több helyre raktak ki rámpákat, a kis mikrokörnyezetben megváltozott a világ. Mivel a négyes-hatos villamos akadálymentes, ezen a vonalon is terjedt tovább a folyamat. A megállók környékén gyakran találkozom olyan emberekkel, akiket a rehabilitációs központból ismerek. Kinyílik a világ az ilyen apróságoktól.”

Sokkal nehezebb a helyzete azoknak a fogyatékkal élő embereknek, akik nem nagyvárosi környezetben, hanem kistelepülésen laknak. Hiába kapnak elektromos kerekesszéket egy olyan lakásban, ahol lépcsők vannak, és még az ajtón sem tudnak kijönni, vagy ha nincs lebetonozva  a ház környéke. „Egy jó minőségű, bentlakásos rehabilitációs intézmény nagy lépés lehet számukra” – mondta el Kovács Gábor. „Egy zártnak nevezett intézmény segíti  őket ahhoz, hogy az önálló életet megtanulják.”

Hozzáférhetőség a munkaerőpiacon

A Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának ügyvezetője elsősorban a munka esélyteremtő erejében hisz. „Meggyőződésem, hogy sok terápia és szolgáltatás kiváltható, helyettesíthető vagy nélkülözhető azoknál a felnőtteknél, akiket bevonunk a munka világába. A közösség és a munka értékteremtő jellege ad önbizalmat a fogyatékkal élő embereknek.” A Máltai Szeretetszolgálatnál több mint száz megváltozott munkaképességű ember dolgozik. Néhány hónapja indult el Pécsen egy kis bontóüzem, ahol máris egy közösséget alkotnak a munkavállalók. Ezenkívül a pátyi kerámiaműhelyben és teacsomagolóban, valamint a tarnabodi elektronikai bontóüzemben is fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztat a szervezet.

Dénesné Spitzer Éva a férjével együtt indított el egy kézműves csokoládé műhelyt. A Kockacsoki társadalmi vállalkozásként működik: olyan autista fiatalokkal dolgoznak együtt, akiknél van esély arra, hogy később a nyílt munkaerőpiacon is el tudjanak helyezkedni.

Emellett egyre több olyan nyílt munkaerőpiaci cég van, ahol foglalkoztatnak fogyatékos embereket. A Fogyatékosbarát Munkahely díjat is jó kezdeményezésnek tartják, amivel ez a folyamat tovább terjeszthető.

Bánlaki Szabolcs hozzátette, hogy a mai világban sok olyan szellemi munka van, ahol nagy jelentősége lenne annak, hogy akadálymentesen tudjanak részt venni a dolgozók a munkában. „Valós munkaerő esik ki, és hosszú távon hasznos adózó állampolgárokat veszíthetünk el, ha ezt nem tudják megoldani.”

fogyatekkal_elok4

Fotó: Simay Dóra

Integráció a hétköznapokban

Benda Márta a közönségből érkező kérdésre válaszolva elmondta, hogy szüleivel vagy barátaival előre kiválogatja a pénzt, és úgy teszi be a pénztárcájába, hogy alulra kerülnek a legnagyobb, felülre pedig a legkisebb összegek. Emellett általában a közönség (vagyis a pénztáros vagy egy vásárló) segítségét szokta kérni a bankjegyek megkülönböztetésében. „Nagy szerencsém van abban, hogy nem látó vagyok és nő. A kettő kombinációja könnyű társítás. A nem látás egyértelmű helyzet: az ember megy a fehér bottal – ezt könnyű kommunikálni.”

Bár az autizmus esetében kevésbé látják az emberek a problémát elsőre, ezen a területen is létezik akadálymentesítés. Dénesné Spitzer Éva elmondta, hogy többször is próbálták már megnevelni a gyerekét az utcán, ezért készítettek egy „Bocs-kártyát”, amin feltüntették, hogy az autizmus egy olyan fejlődési rendellenesség, ahol a szociális és kommunikációs készségek sérültek, a gondolkodás és viselkedés rugalmatlanná válhat, ezért kiszámíthatatlanul viselkedhetnek a gyerekek. „Sokszor egyszerűbb ezt odaadni, mint magyarázkodni. Amikor megértik, mi a helyzet, villámcsapás-szerűen megváltozik a helyzet. Az emberek alapvetően jók. Félnek az ismeretlentől, de ha be tudjuk nekik mutatni a másik világát, akkor sokkal nyitottabbak és segítőkészebbek lesznek.”

Bánlaki Szabolcs szerint apró dolgokban észrevehető a nyitottság. „Az utcán mindig segítenek, amikor szükségem van rá. Tágabb értelemben azonban még mindig úgy érzem, hogy a félelem és a viszolygás a jellemző. A szülők gyakran rászólnak a gyerekekre, riadtan odébb húzzák őket, rosszul kommunikálják a helyzetet a gyerekeik felé, pedig a kicsit sokkal nyitottabbak, könnyedén el lehetne mondani nekik, hogy mit látnak, mit tapasztalnak, és ezzel mit kellene kezdeni. Az IKEA-ban sokszor jártam úgy, hogy a gyerekek a sokadik kör után irigykedve nézték, hogy a bácsinak olyan jó, hogy gurul fel-alá.”

Kovács Gábor szerint az lenne az ideális, ha a gyerekek már kiskoruktól kezdve találkoznának a társaikkal integrált óvodai nevelésben. „A nevelés kérdése kihat a munka világáig. Azok a felnőttek, akik csak távolról láttak fogyatékos embereket, a munkahelyen is nehezen fogadják el a fogyatékkal élő munkatársakat. Akiknek van korábbi tapasztalata, ott ez sokkal kevésbé jelent gondot.”

Szakszon Réka