Nehéz saját hajunknál fogva kirángatni magunkat a krízisből

Új élethelyzetekbe lépve gyakran előfordul, hogy problémákba ütközünk. A válság ott kezdődik, amikor az ember megdermed, és kilátástalannak tűnik a helyzete. Ha már egyedül nem megy, akkor fontos a külső szem és a támasz megtalálása.

Merre tovább? Krízishelyzetek a családban címmel szervezett kerekasztal beszélgetést a Budapesti Máltai Fiatalok csapata. A Coffee To Go programsorozat hatodik alkalmán meghívott vendégeink a kapcsolatainkban fellépő nehézségekről, a krízisek megelőzéséről és a támogatás különböző típusairól beszélgettek, valamint szóba került az is, hogy egy nagyobb segélyszervezet milyen módszerekkel tud segíteni a családok szintjén a problémák megoldásában. Az eseményről készült videó a cikk alján található.

krizis1

A képre kattintva galéria nyílik (Fotó: Horváth Márk)

„A krízis életünk része, nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy meg tudjuk úszni”  – indította a beszélgetést Pataki Éva, a Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ igazgatója. „Ahogy fejlődünk, újabb élethelyzetekbe kerülünk, ami mindig változással jár. A krízis egy olyan helyzet, ami következhet egy váratlan eseményből vagy egyszerűen abból, hogy új szituációba lépünk, de nem tudunk hozzá a saját tanult eszközeinkkel alkalmazkodni.”

Frankó András, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetője hozzátette, hogy minden családnak végig kell mennie bizonyos fázisokon. Attól lesz ebből krízishelyzet, ha egy ponton felborul az egyensúly.

Példaként az üres fészek effektust, a gyerekek kirepülését említette. „Mit csinál a rigómama, amikor eljut arra a pontra, hogy meg kellene tanítani a fiókát repülni? Egyszerűen kilöki. De miért teszi ezt, ha látja, hogy ott a veszély, és még egy macska is somfordál a közelben?” A válasz a közönség sorából érkezett: ha nem lökné ki, akkor elhízna, és soha nem tanulna meg repülni. Frankó András a párhuzamra utalva elmondta, hogy van olyan ügyfele, aki 43 éves korában sem tudja otthagyni a fészket.

A kisebb családi krízishelyzetekben Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója szerint nem biztos, hogy egy segélyszervezetnek van bármiféle feladata. Ők általában akkor avatkoznak be, amikor valami nagyon elromlik: menekítésre kerül sor, fedelet kell adni, olyan sérülése van egy bántalmazott kisgyereknek, ahol sokféle szakember együttes segítségére van szükség.

krizis2

Rácsok Balázs és Pataki Éva (Fotó: Horváth Márk)

A családon belüli erőszakról beszélve gyakran merül fel a kérdés: miért marad benne egy bántalmazó kapcsolatban a bántalmazott fél? Pataki Éva szerint elsősorban azért, mert nem 24 órában folyamatos az erőszak. „A bántalmazottak a bántalmazástól szeretnének megszabadulni, nem a kapcsolattól.”

Frankó András hozzátette, hogy minden krízisből való kilábaláshoz szükség van egy szenvedésnyomásra ahhoz, hogy segítséget tudjunk kérni. Amíg valaki nem szenved eléggé a helyzetben, addig nem lesz igénye a változtatásra.

krizis3

Pataki Éva és Frankó András (Fotó: Horváth Márk)

A családon belüli erőszak kapcsán fontos a társadalmi szemléletformálás és a megfelelő tájékoztatás is, hogy a bajban levők tudják, milyen lehetőségeik vannak, hova fordulhatnak. Az Ökumenikus Segélyszervezet Vedd észre kampánya a kapcsolati erőszakot állítja középpontba: a fizikai erőszakon és a szexuális abúzuson túl a lelki bántalmazás és zsarolás számos válfajával találkozhatunk. Minél hamarabb vesszük észre a problémát, annál könnyebb kilépni belőle.

„Egyszer egy háromgyerekes hölgy hívott fel, és elmondta, hogy a kampány kapcsán jött rá, hogy nem kell tovább tűrnie” – említett egy esetet Rácsok Balázs. „A férje olyan szinten gyakorolt rá kontrollt, hogy ha öt perccel később jött haza, máris kiabálni kezdett, és a nő és a gyerekek életét is kizárólag ő irányította. A hölgy a szervezetünk segítségével tájékozódhatott a lehetőségeiről, végigjárta az utakat: találkozott jogásszal, szociális munkással, pszichológussal. Végül elvált a férjétől, albérletbe költöztek a gyerekekkel, és megerősödve tudott kijönni a kapcsolatból. Mi pedig végigkísértük ezen a folyamaton.”

krizis4

Fotó: Horváth Márk

Az igazgató szerint nem lehet elég korán kezdeni az érzékenyítést és a megelőzést, ezért rendszeresen szerveznek tréningeket gyerekeknek és fiataloknak. „Egy egyházi elitgimnáziumba mentünk konfliktuskezelő tréninget tartani. Amikor arról beszéltünk, hogy nézzük meg, kinek milyen a kompromisszumkészsége, visszakérdeztek, mit jelent az, hogy kompromisszum.” Szituációs játékokat is szoktak játszani ezeken az alkalmakon, ahol bizonyos helyzeteket közösen kell megoldania az osztálynak. Amikor egy utcai rablást szimuláltak, senki sem választotta szimpatikusabb szereplőnek azt, akit megloptak. Inkább a tolvaj bőrében lettek volna, mert az vagányabb. Megoldásként pedig arra jutottak, hogy aki lopott, azt hívja be az igazgató, és pofozza fel. „Hétköznapi megoldásainkban sok helyen van jelen az agresszió. Amikor azt kértük a diákoktól, hogy mélyítsék el a konfliktust, ezer féle technikát behoztak, káromkodtak, ordítottak, lökdösődtek, de amikor arra került a sor, hogy jöjjenek ki a konfliktusból, akkor nagy csend lett. Nem tudjuk, hogy kell egy konfliktust megoldani.”

A megfelelő megoldás megtalálása nemcsak az egyszeri konfliktusok esetében, hanem a hosszan elhúzódó krízishelyzeteknél is komoly nehézségeket okozhat. „Ha próbálkozunk, energiákat szabadítunk fel, érzelmeket élünk meg, az még a probléma fázisa. A krízis ott kezdődik, amikor az ember egy fagyott állapotba kerül, falakba ütközik, kilátástalan lesz a helyzete”  – Pataki Éva szerint így lehet felismerni a krízist. „Az ember és a család sem tud hosszú ideig ebben a szétesett, működésképtelen állapotban maradni. Néhány hét alatt valami felé elmozdul a helyzet. Létezik destruktív megoldás, amikor valaki elkezd gyógyszereket szedni vagy inni, hogy tudjon valamibe kapaszkodni. Ez a kísérlet azonban csak újabb problémahalmazt indít el. De van konstruktív megoldás is, amikor valaki vagy valami kibillent. Sokszor a gyerekek jelentik a fogódzót.”

krizis5

Fotó: Horváth Márk

A közönségből érkezett a kérdés, hogy vajon Istent hívhatjuk-e segítségül ilyen esetekben? Frankó András erre adott válaszként elmondta, hogy akik a hitüket közösen megélik, ritkábban kopogtatnak náluk segítségért. Pataki Éva a történet másik oldalára is rámutatott: „Isten sokszor alibi a saját gyarlóság eltűntetésére, miközben én azt gondolom, hogy minden ott kezdődik, hogy a saját hibáimmal próbálok szembenézni, ezt várja tőlem Isten. Van egy határa annak, amit megtehetek a másik emberrel akármi nevében.”

A krízisszakaszban az ismerősök Pataki Éva szerint azzal segíthetnek, ha nem hagyják ebben az állapotban a szenvedő felet. „Ha közel állunk valakihez, és érezzük, hogy bajban van, akkor segítsük abban, hogy el tudjon indulni egy úton. A krízist akkor a legnehezebb megélni, ha egyedül maradunk a helyzetben. Olyan mintha önmagunkat kellene a saját hajunknál fogva kirángatni. Barátként, rokonként annyit tudunk tenni, hogy mellette maradunk, néha csak együttlétre van szükség, nem is mindig kell szavakkal beszélgetni. A támaszok nagyon fontosak.”

Szakszon Réka