Önkéntesek és pszichológusok – egy személyben

Egyéni beszélgetéseket, csoportos foglalkozásokat, filmklubot és csapatépítő tréninget tartanak a Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben önkéntes pszichológusok. Jelenlétükkel nemcsak az ügyfelek életében következhet be pozitív változás, hanem a fiatalok is megerősödhetnek pszichológusi szerepükben.

Van, aki eddig csak megfigyelőként volt jelen csoportfoglalkozásokon. Van, aki most próbálhatta ki először az egyetemen tanultakat. Van, aki úgy érzi, mélyvízbe dobták, de sikeresen megúszta a helyzetet. Van, aki eddig ismeretlen célcsoporttal dolgozva újabb szakmai tapasztalattal gazdagodott. Van, aki úgy érzi, a pozitív visszajelzések megerősítették hivatásában.

Fotó: Molnár László Simon

Fotó: Molnár László Simon

„Az önkéntesek felajánlják a munkájukat és az idejüket, de közben tapasztalatra tesznek szert, és gazdagodnak a gyakorlat segítségével. A legtöbben a program alatt váltak pszichológussá” – vázolja fel a mindenki számára kedvező helyzetet Molnár László Simon, a program egyik vezetője.

„A közel egy éves közös munka erősíti a pszichológus hallgatók hivatását, és felkészíti őket a szakmai életre. Kevés olyan lehetőség van, ahol ennyire szakmába vágó önkéntes munkát tudnak végezni” – teszi hozzá Hunyadi Anett, az önkéntes pszichológus program másik koordinátora.

A két évvel ezelőtt indult programban eddig összesen 45 önkéntes pszichológus vett részt. 2015 szeptemberében, a második szakaszban 26-an kezdték meg a munkát, közülük 17-en vitték végig a programot.

A szervezők két alapvető célt határoztak meg. Egyrészt az intézményekben lévő ellátottak számára szeretnének megfelelő mentálhigiénés segítséget nyújtani. Másrészt fontos, hogy fiatal önkéntesek kerüljenek a Máltai Szeretetszolgálathoz, akik később más programokba is bekapcsolódhatnak.

Elvállalt feladatok és megtalált szerepek

„Egyik nap egy barátommal ültünk a Duna-parton” – kezdi a történetét Szabó Nikoletta. „Egy hajléktalan férfi odajött hozzánk pénzt kérni. Elküldtük. Eltelt három perc, és a barátom elkezdett pénzt kotorászni. Lehet, hogy mégis adni kellett volna. Az ő lelkiismeret-furdalásán keresztül jöttem rá, mennyire ki vagyok égve, mennyire eltávolodtam attól, hogy sajnáljam őket. Elgondolkodtam, hogy hova lett az emberségem.”

„A program során hajléktalan emberekkel foglalkoztam nappali ellátásban” – meséli későbbi munkájáról a fiatal pszichológus. „A melegedő területén beszélgettem az ügyfelekkel, két-három ember pedig rendszeresen járt hozzám. Februárban indítottam el a beszélgetős filmklubokat. Arra gondoltam, hogy jó lenne bizonyos tematikájú filmeket megnézni, amelyek valamilyen szinten érintik a hajléktalan embereket is, és a vetítések után beszélgethetünk velük a látottakról.”

Lovass Annamária egyedi úton talált rá a programra. Februárban részt vett a Budapesti Máltai Fiatalok szervezésében megvalósuló Coffee To Go programsorozat krízishelyzetetek a családban témájú alkalmán. Itt hallott először az önkéntes pszichológus programról, amihez az éves projekt felénél sikerült becsatlakoznia.

„Az esztergomi Családok Átmeneti Otthonában dolgoztam önkéntes pszichológusként, ahol a feladataim gerincét a családoknak adott életvezetési tanácsadás képezte. Ennek keretében egyéni beszélgetéseket, foglalkozásokat tartottam. A klienseim között voltak gyermekek a legkülönbözőbb életkorokból, felnőttek, illetve párok és családok is jártak hozzám egyéni konzultációra.”

Annamáriához hasonlóan Morva Dorottya is rászoruló családokat befogadó intézményben önkénteskedett. „Sokat gondolkoztam, hogy a jövőben gyerekekkel vagy felnőttekkel szeretnék-e foglalkozni. Most mindkettőt kipróbálhattam. A program megerősített abban, hogy gyerekekkel sokkal természetesebben tudok dolgozni. A kisebbek is szépen tudják kommunikálni, mi van bennünk: nem feltétlenül szavakkal, hanem szimbólumokban, rajzokban, játékokban. Jobban értem őket, ezért könnyebben tudok úgy reagálni, ami tényleg segítség lehet nekik.”

Balogh Beáta korábban hosszú évekig tanárként dolgozott. Az iskola keretein belül találkozott olyan problémákkal, amelyeket nem tanárként, hanem inkább pszichológusként kellett kezelni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszerezze a pszichológus végzettséget. A Családok Átmeneti Otthonában végzett önkéntes munka megerősítette abban, hogy meglévő tapasztalatait és ismereteit a gyerekek, serdülők, családok célcsoportjánál alkalmazza a jövőben. „Jövőbeni terveim között szerepel, hogy iskolapszichológusként foglalkozom olyan gyermekekkel – és a gyermekek családjaival –, akiknek az iskolai előmenetel, az iskolai követelmények teljesítése, a közösségbe való beilleszkedés nehézséget okoz.”

Fotó: Molnár László Simon

Fotó: Molnár László Simon

Kihívások és nehézségek – a tanulási folyamat nélkülözhetetlen elemei

Az önkéntes pszichológusok nagy részének korábban nem volt lehetősége kipróbálni magát gyakorlatban, ezért a program elején sokaknak a kezdeti félelmek leküzdése, pszichológusi szerepük megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást. „Sokat tanultam saját pszichológusi működésemmel kapcsolatban: rájöttem, miben vagyok erős, miben kell még fejlődnöm, miben vagyok bizonytalan, hol vannak a gyengeségeim” – osztja meg tapasztalatait Szabó Nikoletta.

A megkérdezett önkéntesek többsége a nehézségek közt kiemelte a hátrányos helyzetű célcsoportokkal való foglalkozásban rejlő problémákat. Az egzisztenciális bizonytalanság ugyanis összemosódik egyéb pszichológiai problémákkal. „A kamaszlánynak, aki az egész világra dühös, még azon is kell szorongania, hogy az iskolában ne derüljön ki, hogy egy anyaotthonban lakik” – emel ki egy konkrét példát Morva Dorottya. „Fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy most nem az én feladatom, hogy a lakhatásával foglalkozzak, hanem inkább a pszichológiai síkra kell koncentrálnom. Ugyanakkor nem lehet elválasztani a kettőt, hiszen ebből adódóan vannak szorongások és frusztrációk, ami pedig újra a pszichológia terepe.”

A kihívások rugalmasságra, alkalmazkodásra, illetve megoldások kidolgozására késztették a pszichológusokat. „Megtanultam egyszerűbb nyelvezetet használni, megtanultam, milyen egy csapat tagjának lenni, és azt is megtanultam, hogyan képviseljem a pszichológus-minőséget egy nehezített, problémásabb, speciális közegben, mint amilyen egy bentlakásos otthon” – sorolja az intézményben szerzett tapasztalatokat Lovass Annamária.

Balogh Beáta szerint más ismereteket nem igényel a hátrányos helyzetűekkel való munka – talán egy kicsit nagyobb odafigyelést, megértést, együttérzést. „Egy szülő elvesztése, az anyagi biztonság hiánya, a család védelmező egységének felbomlása többrétű problémák kialakulásához vezethet. A problémák okainak felismerése és azok feloldása egy hátrányos helyzetű gyermek vagy felnőtt esetében sok türelmet igényel.”

A problémák leküzdésében a legnagyobb segítséget a rendszeres szupervíziós alkalmakon kapták a résztvevők. „Voltak nehéz pillanatok, de így, hogy egy csoport voltunk, a terheket jobban szét tudtuk osztani” – számol be a bizalmi közegben való munkáról Morva Dorottya. „Ha nekem volt valami problémám, meghallgattam a többiek véleményét. Sokat tanultam mások dilemmáiból, amikor végiggondoltam, hogy egy adott szituációban én hogy reagálnék. Egy idő után a nehézségekből is előnyt tudunk kovácsolni.”

Fotó: Molnár László Simon

Fotó: Molnár László Simon

Sikerélmények a pszichológusi munkában

A problémák és krízishelyzetek megoldásán túl a sikerekből és a pozitív élményekből is sokat meríthettek az önkéntes pszichológusok.

Dorottya szeptembertől kezdve foglalkozott egy indulatos és agresszív tízéves kisfiúval, akinek az iskolában gyakran voltak dühkitörései. A lezáró alkalmon visszajelzést kért a közel egy éves közös munkáról. „Sokat fejlődtem abban, hogy az indulataimat tudjam kezelni, és mostanában sokkal nyugodtabb vagyok. Ebben segítettél” – válaszolta a kisfiú. Az elismerés mellett a fiatal önkéntes pszichológusnak sokat számított, hogy a reakció teljesen összhangban volt a kitűzött céljaival. „Nagyon frusztrált, sok düh és agresszió van benne. Szerettem volna, ha megérti, hogy ezek természetes érzések, és azzal, hogy beszélünk róla vagy lerajzolja, enyhülhetnek a szorongásai.”

Annamáriához a kollégái részéről is sok dicséret érkezett. Észrevették, hogy teljesen mások a kliensek, miután vele beszélnek, ezért elnevezték maguk között a beszélgetéseiket „Annamari gyógyszernek”. A kliensek részéről pedig számára a legnagyobb sikerélmény, hogy akik eleinte nem is szerettek volna jönni, mert féltek az ismeretlentől, azok is betoppantak időközben, mert hallották egymástól, hogy milyen jó dolog a vele való beszélgetés.

Hogyan tovább?

A program második szakasza június végén lezárult. Jelenleg az értékelés és az újratervezés zajlik, hogy augusztusban újult erővel hirdethessék meg az önkéntes pszichológus program harmadik évadát.

„Olyan nekem ez a program, mint amikor felkel a nap” – fejezi ki egy képpel érzéseit Hunyadi Anett. „Ez egy több órás, fokozatos folyamat. Az első programnál a nagy sötétségben megjelent egy kis fénysugár. Most pedig feljebb kúszik a nap, és egyre nagyobb lesz a fény.”

Molnár László Simon egy futóversenyen való célba éréshez hasonlítaná a programot. „Az elejéhez képest nagy távolságot tett meg mindenki, sokat változtak, tanultak, fejlődtek a pszichológusok. Vannak a két év alatt kialakult jó gyakorlatok, amiket a továbbiakban is erősítünk. Azokat a helyszíneket fogjuk megkeresni, ahol motiváltak vagy motiválhatóak az ügyfelek.”

És milyen hozzáállásra van szükség az önkéntes pszichológusok részéről? Nyitottság, motiváció, lelkesedés, szakma és emberek iránti szeretet, problémamegoldás, jó kommunikációs készség és talpraesettség – sorolja a leginkább értékelt tulajdonságokat Anett.

Balogh Beáta elsősorban azoknak ajánlaná a programot, akik szeretnének másokon önzetlenül segíteni, pszichológusként tevékenykedni, tapasztalatot szerezni, fejlődni. „Egy olyan sajátos és szociálisan érzékeny közeget sikerül ily módon megismernie a programban résztvevőnek, amellyel egyébként nem kerülne kapcsolatba, viszont elengedhetetlennek tekinthető a szakmai fejlődésben.”

„Alázatra és nyitottságra van szükség, amivel a rászoruló csoportok felé tudunk fordulni” – mondja Szabó Nikoletta. „Az előítéleteket el kell engedni, és őszintén érdeklődni az adott ember iránt – mindegy, hogy egy 5 éves cigány kisfiúról vagy egy 60 éves hajléktalan férfiról van szó.”

Szakszon Réka