Öt óra alatt a magyar falvak körül

Megnéztük, milyen az élet a tanyán, állatokat simogattunk, kápolnában és fodrásznál is jártunk – mindezt pár óra alatt. Egyik önkéntesünknek köszönhetően egy augusztusi délutánt az ócsai lakóparkban élő gyerekekkel a Szentendrei Skanzenban tölthettünk, több tájegység falvait feltérképezve.

Tavasszal a közösségi kertekről tartott előadást kertészmérnöknek tanuló önkéntesünk a Skanzenban. Amikor feltették neki a kérdést, milyen összegért vállalná a felkérést, pénz helyett belépőjegyet kért az ócsai gyerekeknek, akik közül egy harmadikos kisfiút az előző félévben minden héten korrepetált.

Így juthatott el húsz gyerek, a Budapesti Máltai Fiatalok tíz fiatal önkéntesének kíséretében a Szentendrei Skanzenba:

Fotók: Horváth Márk

Első utunk a falumúzeum közepén található szélmalomhoz vezetett:

A gyerekek egy hónappal ezelőtt, a kisszékelyi táborban találkoztak utoljára az önkéntesekkel, akik a jelek szerint már nagyon hiányoztak nekik:

Ezután megnéztük, hogy zajlik az élet a tanyán:

A gyerekek közvetlen közelből találkozhattak szarvasmarhákkal:

És kecskékkel:

A kánikulától a párakapuk és a kerti csapok mellett az árnyékos pihenőhelyek mentettek meg minket:

A pihenők alatt kiscsoportos beszélgetések kezdődtek gyerekek és önkéntesek közt:

A vastag falú parasztházak is bent tartották a hűvösebb levegőt. A fodrászszalonban meghallgathattuk az épület és a fodrászat történetét:

Az egyik ház előtt a szokásos csoportkép is elkészült:

A gyerekgazdaságban lehetőség nyílt kipróbálni a falusi életet – fából készült formájában. A gyerekek répákat húztak ki a földből, lovakat etettek színes labdákkal, és fel is szállhattak a fából készült állatokra:

A lányok gazdasszonynak öltöztek:

A fiúk pedig parasztlegényként pózoltak:

A falusi iskolában a gyerekek megnézhették, hogy tanultak régebben az iskolások, valamint itt tudták meg, hogy ősszel folytatódik a korrepetáló program:

A Skanzenlátogatás után maradandó élményekkel, új tapasztalattal és tudással térhettek haza az ócsai lakóparkba a gyerekek.