Szeged1

Továbbgördül az integráció

Száz mozgáskorlátozott fiatal nyaralt öt napon keresztül Szegeden, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idei mozgáskorlátozott táborában. A főállásban orvostanhallgató, szabadidejében mozgássérültekkel foglalkozó programokat szervező Kovács Tamással beszélgettünk emlékezetes élményekről, testi-lelki problémákról, szerepvállalásról és a tábor hozományáról.

Mióta szervez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyári tábort mozgássérülteknek?

Két évvel ezelőtt Magyarország volt a nemzetközi mozgássérült tábor házigazdája. 2012-ben Balatonföldváron tartották meg a rendezvényt, amelynek alapja, hogy a különböző országokból érkező mozgáskorlátozott résztvevők mellé beosztanak egy fiatal segítőt: a párosok 24 órán keresztül együtt vannak, közösen mennek a programokra. Erre a mintára építve tavaly sikerült megszervezni az első kárpát-medencei tábort, ahol a Máltai Szeretetszolgálat minden országos régiójából, valamint a határontúli országokból érkeztek fiatal mozgáskorlátozottak és segítők. Idén augusztus végén, Szegeden került sor az ötnapos rendezvényre. Tavaly háromszázötvenen voltunk, most száz ember részvételére volt lehetőség a pénzügyi szempontok és a hely befogadóképessége miatt. A megbeszélés szerint minden napot egy régió szervezett.

Kovács Tamás a jobb oldalon

Kovács Tamás a jobb oldalon © Manuel Meszarovits

Az idei szegedi táborban te voltál a közép-magyarországi régió csoportjának vezetője. Milyen programmal készültetek?

Strandolást és lángosozást terveztünk, amikor ránk került a sor, ami sajnos elmaradt a rossz idő miatt. A fürdés óriási élmény a mozgássérülteknek, a tavalyi táborban például alig lehetett kiszedni őket a vízből. Persze volt helyette más program. A tábor öt napja alatt sportnapot szerveztünk, valamint természeti vetélkedőt és főzőversenyt is tartottunk. Az egyik délelőttöt Ópusztaszeren töltöttük, megnéztük a Feszty-körképet és a Skanzent, a délutáni program pedig szegedi városnézés volt, ahol körbevezettek minket a Dómban, majd másfél óra szabadprogram következett.

Milyen eseményt tudnál kiemelni a pár napos rendezvényből?

Minden este különböző témákban tartottunk bulit. Egyik nap bajuszparti volt, másik nap koncert, a következő alkalommal pedig mai slágerek szóltak. A résztvevők közül sokan már elmúltak húszévesek, de ebben a táborban voltak először távol a szüleiktől, ami a mozgássérülteknél érthető, hiszen állandó ellátást igényelnek. Sokaknak tehát a leérkezés estéjén tartott retro disco volt a legelső olyan alkalom, amikor anyukától, apukától távol kikapcsolódhattak. Úgy néz ki egy ilyen buli, hogy a segítők tologatják körbe a kerekesszékeseket a zene ütemére. Előfordul, hogy négyen-öten körbeálljuk és felemeljük őket, amit nagyon élveznek. Általában a diszkó a nap fénypontja. Ha csak abból állt volna a tábor, hogy egész nap lézenghetnek, beszélgethetnek, este pedig egy nagyot bulizhatnak, már az is óriási élmény lenne nekik. De ennél persze sokkal többet kapnak.

© Manuel Meszarovits International Photojournalist

© Manuel Meszarovits International Photojournalist

A napközben szervezett programokon is hasonló lelkesedéssel vesznek részt a fiatalok?

Előfordult, hogy a tavalyi esemény után azt a visszajelzést kaptuk, hogy annyira sok volt a program, hogy nem volt idő egymással beszélgetni, megismerni a másikat. Két típusú reakciót tudnék elkülöníteni. A mozgássérülteket általában a hétköznapokban kevés impulzus éri, ezért van olyan, aki új környezetbe bekerülve egyből védőburkot alakít ki, és elutasítja a részvételt a programokban. A másik kategóriába tartozók maximálisan kihasználják a lehetőségeket, sőt, néha még át is esnek a ló túloldalára, és amikor a segítője (aki egyébként egész nap ott van mellette, és figyeli az igényeit) leülne öt percre beszélgetni másokkal, akkor esetleg még megjegyzést is tesznek…

Hogy nézett ki a tábor a segítők oldaláról, milyen feltételeknek kellett megfelelniük?

A mozgássérültek mellé beosztott segítőknek kisebb összeggel (idén 5000 forinttal) hozzá kellett járulniuk a táborban való részvételükhöz, ezért kaptak szállást, teljes ellátást, és részt vehettek a változatos programokon. A feladatuk az volt, hogy 24 órában a vendégeik mellett kellett lenniük, ami sokszor nagy erőfeszítéssel jár. A segítők nem kapnak előzetes tréninget, pedig szükség lenne egy felkészítésre, hogy a lelki oldalt is fel tudják dolgozni, és felkészüljenek a problémákra vagy esetleges atrocitásokra, amik érhetik őket. Előnnyel indulnak azok, akik egészségügyi képzésben vesznek részt, orvosnak, ápolónőnek vagy gyógypedagógusnak tanulnak. De sokszor fejlett szociális érzékkel rendelkező közgazdász- vagy mérnökhallgatók érkeznek segítőnek, akiknek az első napokban meg kell fogni a kezét, támogatni és tanítani őket. Az elején sokan hímes tojásként kezelik a vendégeket, pedig erre egyáltalán nincs szükség. A második napra már feloldódnak, látják, hogy olyan dolgot várnak csak el tőlük, amit bárki meg tud csinálni. Amikor beszélgetünk, sokszor felmerül a kérdés, hogy kezdetekben a lelki vagy a fizikai oldalától felnek inkább a fiatal segítők: a fizikai oldalon mindig felül lehet emelkedni, a lelki oldal persze nehezebb. De amikor a vendég a hét végére azt mondja, hogy ő még maradna egy évet a táborban, akkor rájössz, hogy rááldoztad egy másik emberre az idődet, az energiádat, a pénzedet, és mekkora élményekben volt részed, milyen barátságok szövődtek. Sokkal több emberben benne van a szociális érzék, mint ahányan gondolják.

Milyen motivációval jelentkeznek fiatal segítők a táborba?

Van egy 18 éves fiú, aki tavaly Balatonföldváron és idén Szegeden is részt vett a táborban. Ha szembe jön veled az utcán, akkor egy jóképű, laza, humoros fiút látsz, akiről első ránézésre szerintem nem sokan gondolnák, hogy mozgássérültekkel foglalkozó programokban vesz részt. Szabadidejében viszont lejön a táborba, és ugyanúgy mosdatja a vendégeket, mint bárki más. A segítők közül több lány is van, aki gyógytornásznak és ápolónőnek tanul, náluk ez gyakorlati tapasztalatnak is számít. Mindenképp nagy szükség van az empátiára és a szociális érzékre. Ezenkívül pedig a csoporthoz tartozás élménye és a hasonló gondolkozásúakkal való közösség kialakulása is fontos. A fiatalokat összekötő motiváció, hogy egy héten keresztül segítenek a rászoruló embereknek.

© Manuel Meszarovits International Photojournalist

© Manuel Meszarovits International Photojournalist

Mennyire visel meg lelkileg egy ilyen táborban való részvétel?

Bennem elég erős a szociális érzék, ezért a táboroztatás érzelmi vetülete mindig nagy hatással van rám. Saját anyagi, párkapcsolati és egyéb problémáink, amik a mindennapi életben egészséges emberként előkerülnek, egyből semmissé válnak, hiszen én el tudok menni vécére segítség nélkül. Hullámzó a helyzet: néha nagyokat nevetünk, máskor pedig előjön a fájdalmas oldal is. Ha az ember a táborban kicsit leül, kivonul, visszanéz 4-5 méterről, és látja, hogy mindenkinek fülig ér a szája, akkor pedig a kettő keveredik. Ilyenkor érzem, hogy milyen jól tettük, amikor belevágtunk a szervezésbe, és mekkora élményt szerzünk ezzel a résztvevőknek. Az is segít, ha látom, hogy a mozgássérültek, akik az ilyen táborokba eljutnak, a nehézségek ellenére is jól vannak, élik az életüket. Amellett, hogy sokszor nagyon megérint a dolog, a mindennapokban nem nehezedik rám teherként. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember megnéz egy nehéz sorsú emberről szóló filmet, foglalkoztatja őt egy-két napig, utána viszont csendesedik az érzés. Ha újra szóba kerül, akkor ismét felélénkül az élmény – ez egy teljesen természetes emberi magatartás.

Hogy tudnád összefoglalni a tábor célkitűzését?

Egy szóval integráció. Egy hét után azt mondod a kerekesszékben ülő vendégednek, hogy nagyon fáj a lábam, milyen jó lenne ülni. Ő pedig ott huszonöt éve ül a kerekesszékben, örülne, ha csak egyszer érezhetné, hogy elfárad a lába, mégsem sértődik meg, mert ez az a pont, ahonnan látszik, hogy te egyenrangú félként viszonyulsz hozzá. A jó ízlés határain belül a humor is nagyon fontos, az ilyeneknek általában röhögés lesz a vége, nem pedig rossz érzés. A túlzott féltés helyett partnerként kell kezelni őket, és éreztetni velük, hogy a lehetőségekhez mérten ugyanúgy a társadalom hasznos tagjai, mint bárki más. Ők is ugyanolyan emberek, csak rossz lapot húztak.

© Manuel Meszarovits International Photojournalist

© Manuel Meszarovits International Photojournalist

Mi lehet a hosszútávú hatása az ilyen eseményeknek?

Előfordul, hogy az emberek a rossz egészségi állapotú mozgássérültet lopva megnézik az utcán. Az első táborom után, amikor először megláttam az utcán egy kerekesszékest, teljesen máshogy viszonyultam hozzá, mint korábban. Sokszor érzem azt, hogy szívesen odamennék hozzájuk beszélgetni, és elhívnám őket a jövő évi táborba. Ezenkívül ugyanúgy, mint bármilyen más nyári táborban, van aki szimpatikusabb, van aki kevésbé, barátságok szövődnek. Ugyanez történik itt is, azzal a különbséggel, hogy a vendégek mozgássérültek, a segítők pedig egy hetet eltöltenek velük, és a végére természetessé válik a segítségnyújtás.

Milyen területeken tud segíteni a Máltai Szeretetszolgálat a mozgássérülteknek?

Magyarországon a gazdasági-egészségügyi-támogatási rendszer arra kényszeríti a mozgássérültek szüleit, hogy akár több műszakot is vállaljanak, hogy ki tudják fizetni az ellátást, így a gyerekek sokat vannak egyedül. Itt jön képbe a Máltai Szeretetszolgálat szerepe: rengeteg bentlakásos és napközis otthont üzemeltetnek országszerte, nyári táborokat szervezünk, ami mind hozzásegít ahhoz, hogy a mozgássérült fiatal ne a lakásban, a tévé vagy számítógép előtt üljön egész nap.